Atlétika: Gyulai Márton pályázik az alelnöki posztra az EA tisztújításán

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.04.17. 09:13
null
Gyulai Márton is pályázik a posztra (Fotó: Koncz Márton)
Gyulai Márton pályázik az alelnöki posztra az Európai Atlétikai-szövetség (EA) szombati tisztújításán.

 

Az EA három alelnököt választ és öten kandidálnak, valójában azonban hárman futnak versenyt egy helyért. A szervezet szabályai szerint ugyanis a közvetlen vezetésben (elnök és három alelnök) fele-fele arányban foglalhat helyet férfi és nő. Az elnök biztosan férfi lesz, a posztra az eddigi vezető, a bolgár Dobromir Karamarinov és a cseh Libor Varhaník kandidál.

Így az alelnöki helyekre a svéd Karin Grute Movin és a brit Cherry Alexander biztos befutónak számít. Gyulai Mártonnak két tapasztalt sportdiplomatával, a finn Antti Pihlakoskival és a jelenleg is alelnök francia Jean Graciával kell megküzdenie.

A korábban a magyar szövetség főtitkáraként is tevékenykedő Gyulai Márton a tanácsba is pályázik, amelynek 2015-től tagja. Emellett 2021-től a közvetlen irányító testületet jelentő végrehajtó bizottságban is tevékenykedik az elnök felkérésére.

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
2026.08.11. 18:31

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán

Atlétika
2026.06.07. 19:33

Hét magyar, többek között Kós Hubert is jelölt az európai vizes szövetség év legjobbjainak listáján

Úszás
2025.12.18. 17:57

Magyarország második az EA vízilabda-ranglistáján

Vízilabda
2025.10.17. 21:20

Atlétika: Gyulai Márton szerint hatalmas kihívás az első világdöntő megrendezése

Atlétika
2025.10.14. 11:10

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45