Fedett atlétikai Eb: Kerekes Gréta egyéni csúccsal döntős 60 gáton

Vágólapra másolva!
2023.03.05. 09:57
null
Kerekes (balra) saját magának is az év meglepetését okozta, de még nem akarja hogy vége legyen (Fotó: Imago Images)
Kerekes Gréta egyéni csúccsal bejutott a döntőbe 60 méter gáton, Szeles Bálint viszont az elődöntőben búcsúzott ugyanebben a számban az isztambuli fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság vasárnapi versenynapján.

Kerekes az elődöntőben kiválóan rajtolt és végül mindössze három ezreddel előzte meg a futamban ötödik, tavaly Belgrádban fedett pályás világbajnok francia Cyréna Samba-Mayelát, elérve így a finálét érő negyedik helyet.

„El sem hiszem, leléptem az utolsó gátról és majdnem a hetes pályán fejeztem be a futást. A végén mintha az életemért futottam volna, de ma úgy jöttem ide, hogy saját magam számára is én vagyok az év meglepetése, ennek pedig még nem lehet itt vége. Annyi kudarc után, most úgy érzem mindent visszakapok” – mondta az M4 Sportnak Kerekes Gréta, aki elárulta, élete leghosszabb 15 másodperce volt, amíg az eredményjelzőn megjelent, bejutott a döntőbe.

A debreceni gátas 8.00 másodperces idejével egy századot javított eddigi legjobbján, amelyet idén februárban Berlinben állított fel.

Az elődöntőben a két magyar közül elsőként Szeles Bálint volt érdekelt, a 24 éves sportoló az előfutamból 7.76 másodperces eredménnyel lépett tovább, és az elődöntőben remekül kapta el a rajtot, azonban a második és a harmadik gátnál is hibázott, így nem volt esélye a továbbjutást érő első négy hely valamelyikének megszerzésére. Szeles végül 8.15 másodperccel a nyolcadik lett a futamban.

Szeles az M4 Sportnak a futam után elárulta – és meg is mutatta –, hogy az első lépésnél kiugrott a cipője talpa, amitől gyakorlatilag befelé dőlt a lába, így pedig „csoda”, hogy egyáltalán beért.

A 60 méteres női gátfutás döntőjét magyar idő szerint 18.55-kor rendezik.

KEREKES ELŐDÖNTŐS FUTÁSA IDE KATTINTVA MEGTEKINTHETŐ

A döntő mezőnye
A döntő mezőnye

 

A vasárnapi döntőkben a görög Miltiadisz Tendoglu favorithoz méltón nagy fölénnyel nyerte meg a férfi távolugrást. A 24 esztendős olimpiai bajnok ezzel sporttörténelmet írt, ő lett ugyanis az első, aki sorozatban háromszor nyerte ezt a számot a fedett pályás Európa-bajnokságokon.

Női magasugrásban érvényesült a papírforma, az ukrán Mahucsih 1.98 méteres teljesítményével 2021 után másodszor nyert aranyérmet

FEDETT PÁLYÁS ATLÉTIKAI EB, ISZTAMBUL
Férfi távolugrás
Európa-bajnok:
Miltiadisz Tendoglu (Görögország) 830 centiméter
2. Thobias Montler (Svédország) 819 centiméter
3. Gabriel Bitan (Románia) 800 centiméter

Női magasugrás
Európa-bajnok:
Jaroszlava Mahucsih (Ukrajna) 198 centiméter
2. Britt Weerman (Hollandia) 196 centiméter
3. Katerina Tabasnik (Ukrajna) 194 centiméter

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik