Csupasport: leszakadt az ég, de ezt a 27 kilométert élvezte a legjobban

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
2023.02.12. 20:33
null
Fotó: Csupasport
A Spartan-versenyző Purgai Evelyn tavaly világszinten a második legtöbb dobogós helyezést érte el az elitkategóriában, és remekül kezdte az idei évet is.

 

„Két dologra kifejezetten büszke vagyok a tavalyi évből: elitkategóriában a nők között világszinten a második legtöbb dobogós helyet értem el, valamint kétezer-huszonkettőben az év funkcionális fitnesz versenyzőjének választottak Magyarországon. Ugyanis a Spartan mellett funkcionális fitnesz eseményeken is részt veszek” – mondta a Csupasportnak Purgai Evelyn, aki mesélt a tavalyi évéről, a Trifecta-világbajnokságról és az idei szezonról, amit nagyszerűen kezdett.

Honlapunkon továbbá összeszedtünk három indokot, hogy bemutassuk, az edzéseinkbe iktatott sprintelés hogyan tehet rengeteget azért, hogy elérjük a céljainkat a maratoni távon is.

Végül mutatunk egy örült videót arról, milyen az éjszaka közepén teljes sebességgel leszáguldani egy hegyről, arra azonban nem tudunk választ adni, mi vette rá a bringást erre az öngyilkos vállalkozásra.

 

Legfrissebb hírek

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30

Indul a harmadik 21 napos kihívás – várják a futókörök jelentkezését

Csupasport
2026.08.25. 16:54

Győzelmet hozott a Deseda Ultramaratonon a túlélő üzemmód

Csupasport
2026.08.24. 11:56

Vindics-Tóth Lili: Akár még nagyobbat is lehet álmodni!

Atlétika
2026.08.18. 07:00

Idén élőben közvetítik a YouTube-on a Budapest Félmaratont

Csupasport
2026.08.17. 16:33

Új részvételi rekord a legnagyobb hazai szabadidős sporteseményeken

Csupasport
2026.08.15. 14:26