Csupasport: addig hajtotta magát, hogy darvakat hallucinált

V. SZ.V. SZ.
2022.08.25. 16:54
null
Fotó: csupasport.hu
Szalóki Tímea előtt nagy kihívások állnak, előbb novemberben a görögországi Spartan Trifecta vb, majd az Abu-Dzabiban rendezendő decemberi Spartan világbajnokság vár rá.

 

Szalóki Tímea az egyik legjobb magyar Spartan-versenyző, remek eredményeket ért már el a sportágban, most pedig gőzerővel készül a görögországi Spartan Trifecta vb-re, valamint az Abu-Dzabiban rendezendő Spartan világbajnokságra.

„Kétezertizenhatban találkoztam Spartan-képekkel a közösségi médiában, s egyből arra gondoltam, hogy én is ki akarom próbálnimesélte Szalóki Tímea a Csupasportnak. – Azt mondtam magamban: »Sárban akarok kúszni-mászni«. Nagyon megtetszett a sportág. Akkoriban bokszoltam, ami miatt jó kondim volt, így beneveztem Szlovákiába, egy nyitrai Sprint versenyre. Úgy gondoltam, hogy az öt kilométer simán meglesz, előtte videókból próbáltam felkészülni.”

De utólag belátta, hogy rutintalanul érkezett az eseményre, sem a cipőt, sem a nadrágot, sem a pólót nem jól választotta meg, így a rajt után mindössze hatszáz méterig tartott a lendület. A Csupasporton az ő történetén kívül elolvashatják szokásos heti futóblog-szemlénket, mely egy örökzöld futótémát, a fogyás és futás kérdéskörét járja körül.

Legfrissebb hírek

A szervezők úgy készülnek – szombaton Balaton-átúszás

Csupasport
Tegnap, 7:08

Hét magyar jet-ski-érem a hazai világversenyen!

Csupasport
2026.07.20. 06:00

A gyomorproblémája ellenére győzött a vajdasági huszonnégy óráson

Csupasport
2026.07.19. 07:14

10 500 résztvevő, a világ leghosszabb tavi hajófolyosója – jön a 44. Lidl Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.14. 17:41

Az uszonyosúszó-világbajnok Kiss Nándor már a Balaton-átúszásra készül

Csupasport
2026.07.13. 16:14

A béke kerékpáros nagykövete – Hosszú Kávé Zelei Józseffel

Képes Sport
2026.07.12. 08:33

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
2026.07.02. 18:11

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
2026.06.28. 04:30