Atlétikai vb: Caster Semenya ötezer méteren indulhat

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.07.09. 16:25
null
Fotó: AFP
Caster Semenya kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok dél-afrikai futó neve is felkerült a pénteken kezdődő atlétikai világbajnokság női 5 ezer méteres számának rajtlistájára.


Bár Semenya az év elején 15:31.50 perces egyéni csúcsot ért el, de nem tudta teljesíteni a 15:10.00 perces vb-szintet. Utóbb mégis bekerült a dél-afrikaiak csapatába, és ott lehet az egyesült államokbeli Eugene-ben sorra kerülő világbajnokságon, mivel több hosszútávfutó is bejelentette, hogy távolmarad a csúcseseménytől.

„A visszalépők megnyitották a lehetőséget Semenya előtt, a World Athletics pedig lehetővé tette, hogy indulhasson a vébén” – tudatta a Dél-afrikai Köztársaság sportági szövetségének szóvivője szombaton.

Semenya azt követően kezdett el 5000 métert futni, hogy a rövidebb távoktól eltiltotta a világszövetség. A World Athletics irányító testülete 2018-ban döntött úgy, hogy a tisztességes verseny biztosítása érdekében a magas természetes tesztoszteronszinttel rendelkező nőknek gyógyszereket kell szedniük, és csak a megengedett érték alá csökkentett szintnél állhatnak rajthoz a nők középtávú versenyein, vagyis 400, 800 és 1500 méteren. Semenya viszont nem volt hajlandó semmilyen gyógyszert bevenni, és a 800 méter londoni és riói ötkarikás aranyérmeseként a tavaly nyári tokiói olimpián már nem indulhatott.

A 31 éves atléta, aki női 800-on háromszoros világbajnok, azért próbálkozott meg az 5000 méterrel, mert ezen a távon nem kötelező a tesztoszteron-csökkentés. Semenya hiperandrogenizmussal küzd, ami nők esetében akkor diagnosztizálható, amikor a szervezetben a férfi hormonok aktivitása a normál érték fölé kerül. Egyik legfontosabb tünete a szokásosnál magasabb tesztoszteronszint. Ez a hormon növeli az izomtömeget, az erőt és az állóképességet befolyásoló hemoglobinszintet.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik