Atlétika: agyi limfómával kezelik a kalapácsvető olimpiai elsőt

2021.04.08. 18:12
A rendkívül ritka rákbetegségnek számító agyi limfómával kezelik Murofusi Kodzsit, a japánok olimpiai és világbajnok kalapácsvetőjét, aki szeptemberig a tokiói olimpia sportigazgatója volt – írta az insidethegames.biz.

Az ötkarikás ügyekben járatos portál értesülése szerint a 46 esztendős sportvezetőt már meg is műtötték, és őssejt-átültetésen esik át ebben a hónapban. Agyában tavaly találtak daganatot annak a vizsgálatnak a nyomán, amelyet egy váratlan elesése miatt végeztek el nála.

Murofusit, miután megvált a tokiói ötkarikás játékok 2014 óta betöltött sportigazgatói tisztétől, a múlt év szeptemberében a kormányzat által 2015-ben életre hívott Japán Sportügynökség élére nevezték ki.

Versenyzőként a 2004-es athéni olimpián és a 2011-es atlétikai világbajnokságon aranyérmet nyert. A görög fővárosban a magyar felmenőkkel is rendelkező Murofusi úgy lett olimpiai bajnok, hogy az eredetileg győztes Annus Adriánt doppingvétség miatt kizárták.

A 2012-es londoni játékokon a harmadik helyen végzett, a versenyszámban Pars Krisztián diadalmaskodott. A japán kalapácsvető világbajnokságokon ezüst- (2001) és bronzérmet (2003) is szerzett, 1998-ban és 2002-ben pedig Ázsia-bajnokságot nyert.

Legfrissebb hírek

Halász Bence második lett, Duplantis majdnem világcsúcsot ugrott

Atlétika
2026.09.11. 21:15

Megdöntik-e valaha a kalapácsvető Jurij Szedih világcsúcsát?

Népsport
2026.08.30. 08:31

Németh Zsanett és Rába Dániel is második lett a Németh Pál-emlékversenyen

Atlétika
2026.08.27. 10:02

Halász Bence még Birminghamet is túldobná Budapesten

Atlétika
2026.08.25. 10:23

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
2026.08.13. 06:36

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2026.08.11. 22:56

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
2026.08.11. 21:42

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
2026.08.11. 21:26