Csupasport: brit tündérmese cigi és gyorskaja helyett

B. L.B. L.
2020.10.10. 17:46
Évekkel ezelőtt masszívan dohányzott, illetve több mint száz kilót nyomott Stewe Way, ám újragondolta az életét, hogy 39-40 évesen az elitfutók társaságához csatlakozzon, és még a Nemzetközösségi játékokon is indult.

Vannak olyanok, akik életét hollywoodi forgatókönyvírók is megalkothatták volna, és az életrajzi film elkészítéséhez nem lenne szükség a fantázia szüleményeire, mert sorsuk alakulása önmagában is fordulatos.

Ilyen a most 46 éves Steve Way is, aki 2007-ben azzal lepte meg magát, hogy mindössze három hét felkészüléssel 3:07:08-as idővel teljesítette élete első maratoni távját.

„Amolyan kövér pacaként ugrálhattam a klubban edző futók mellett” – emlékezett vissza a The Guardian 2014-es riportjában az eredetileg bankban dolgozó férfi, aki korábban is küzdött súlyproblémával és korábban is próbált futással fogyni, ám valahogy sosem volt elég kitartó.

Steve Way inspiráló történetét elolvashatják a Csupasporton, ahol bemutatjuk Hullai Viktóriát, aki a példa rá, hogy az ember bármire képes, miután eleinte az órára sem mert bemenni, ma pedig már jógát oktat Budapest egyik legismertebb stúdiójában.

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
4 órája

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
23 órája

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30