Atlétika: aláírták a nyíregyházi sportközpont kivitelezői szerződését

MTI MTIMTI MTI
2019.06.27. 17:44
Aláírták a 6.8 milliárd forintból, kormányzati támogatás segítségével megépülő új atlétikai központ kivitelezői szerződését csütörtökön Nyíregyházán.

Az eseményen Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, a város tulajdonában lévő korábbi NYVSC-pálya hasznosítása hosszú évek óta napirenden volt a nyírségi megyeszékhelyen, és az új sportkomplexum beruházásának elindítására a Modern városok program adott lehetőséget.

A projekt támogatásáról 2015 novemberében állapodott meg Orbán Viktor miniszterelnök és az önkormányzat, az erre a célra érkezett 500 millió forintos előlegből indították el a központ tervezésének előkészítését – tette hozzá a városvezető.

Kovács Ferenc megjegyezte, tavaly év végén 3.3 milliárd forint forráskiegészítést kapott a fejlesztés, ezután írták ki a közbeszerzést a kivitelezésre, amely még idén nyáron elkezdődik.

Hársfalvi Gergely, a közbeszerzési eljáráson nyertes Aktuál Bau Kft. ügyvezetője az aláírást megelőzően elmondta, az építkezés a területrendezési munkákkal, ideiglenes közművek kiépítésével július 15-én kezdődik, a kivitelezőnek hatszáz napja van a beruházás befejezésére.

A 6.8 milliárd forintból felépülő atlétikai centrum hét sportág otthonául szolgál majd és alkalmas lesz hazai, valamint európai versenyek lebonyolítására. A fedett, illetve szabadtéri futó- és ugrópályákat, teljesen felszerelt atlétikai eszközparkot, modern kondicionálótermeket az atléták mellett például a tollaslabdázók, a vívók és más küzdősportok sportolói használhatják, pihenésükről és rekreációjukról pedig többek közt egy harmincszobás szálláshely gondoskodik.

Legfrissebb hírek

A házigazda ETO meg sem állt négy gólig a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 19:22

Sötét fellegek Győrben, összetűzött az edző és a kapitány

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 07:57

Válogatott erősítés Nyíregyházán és Újpesten, fiatalítás Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.07.22. 17:55

Katona Levente: Nehéz lesz megállítani Muhamed Tijanit

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 12:40

Kovácsréti Márk: Amikor elhagyta a lábam a labda, éreztem, hogy ebből gól lesz

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 15:03

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 09:48

Oláh Benjámin: Szorgalommal lehet megszerezni az edző bizalmát

Labdarúgó NB I
2026.02.18. 10:56

Már nincs kieső helyen a Nyíregyháza, egyre nagyobb bajban az MTK

Labdarúgó NB I
2026.02.08. 19:09