Peking 2008: a CAS elutasította Nesta Carter fellebbezését

2018.05.31. 16:51
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a tavaly februárban Nesta Carter által benyújtott fellebbezést – a jamaicai sprintert utólag kizárták a 2008-as pekingi olimpiáról, és doppingesete miatt nemcsak tőle, hanem a csapat többi tagjától is elvették a 4x100-as váltóban szerzett aranyérmüket.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tavaly januárban jelentette be hivatalosan, hogy a most 32 éves Carter pekingi mintájának újraelemzése pozitív eredménnyel zárult, a szakemberek a stimulánsok közé tartozó metilhexaneamint találtak a vizsgálatok során.

Jamaica kizárása nyomán a pekingi sprintváltó aranyérmese Trinidad és Tobago lett Japán és Brazília előtt, másrészt az atlétika elmúlt évtizedének első számú alakja, Usain Bolt ötkarikás címeinek a száma kilencről nyolcra csökkent, ugyanis ő is tagja volt a Pekingben győztes stafétának.

Legfrissebb hírek

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
11 órája

Négyéves eltiltást kapott, már fellebbezett a Chelsea sztárja

Angol labdarúgás
2026.04.29. 18:15

Tour de Hongrie: visszavonták az MBH rajtengedélyét Makrai doppingesete után

Kerékpár
2026.04.17. 11:50

Kerékpár: pozitív lett Makrai Bálint doppingtesztje

Kerékpár
2026.04.17. 09:20

A világ idei legjobbját futotta 200 méteren az ausztrál tinédzser

Atlétika
2026.04.12. 10:19

Másfél évre tiltották el a doppingoló olimpiai bajnokot

Téli sportok
2026.04.02. 13:32

Irak Bolíviát, a Kongói DK Jamaicát verte a pótselejtezőn – teljessé vált a 2026-os labdarúgó világbajnokság mezőnye

Foci vb 2026
2026.04.01. 07:14

Bolívia és Jamaica tovább reménykedhet a vb-szereplésben

Foci vb 2026
2026.03.27. 07:47
Ezek is érdekelhetik