Atlétika: kétmilliárd forint öt évre a Gyulai Memorialnak
A kormány döntött a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj szervezője, a sportági szövetség (MASZ) támogatásáról 2020-ig.
A Magyar Közlöny hétfői számában nyilvánosságra hozott kormányhatározat szerint az idén 300 millió, jövőre 375 millió, 2018-ban 450 millió, 2019-ben 475 millió, 2020-ban pedig 497 millió forint jut a nemzetközi viadal megrendezésére a központi költségvetésből.
A legrangosabb magyar atlétikai versenyt idén július 18-án rendezik meg a Székesfehérvári Regionális Atlétikai Központban.
A Gyulai István, a nemzetközi szövetség (IAAF) volt főtitkára, az egyik legismertebb és legelismertebb magyar sportdiplomata emlékére létrehozott nagydíj azzal is büszkélkedhet, hogy öt év alatt a legmagasabban rangsorolt hazai rendezésű egynapos sporteseménnyé vált az olimpiai sportágak között.
Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében
Atlétika
2026.08.11. 18:31

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?
E-újság
2026.08.10. 23:50

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért
Atlétika
2026.07.29. 13:21

Armand Duplantis újra Budapesten varázsol
Atlétika
2026.07.14. 13:06



