Atlétika: Gyulai Márton az európai szövetség tanácsában

2015.04.11. 13:17
Gyulai Mártont beválasztották az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) tanácsába.

A magyar szövetség (MASZ) főtitkára, Gyulai Istvánnak, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) volt főtitkárának kisebbik fia 37 szavazatot kapott a szervezet tisztújító kongresszusán, amelyet Bledben rendeztek meg. Az eseményen a norvég Svein Arne Hansent választották meg a szervezet elnökének.

„Négy éven át tartó nagyon kemény munka előzte meg ezt a sikert, amelyet a Magyar Atlétikai Szövetség ért el. Természetesen nagyon boldog vagyok, szeretném megköszönni a támogatást és a segítséget, amelyet Gyulai Miklós elnök úrtól és a szövetség vezetőségétől kaptam, és a bizalmukat, amelyet élveztem – idézte a MASZ honlapja Gyulai Mártont. Olyan lehetőséghez juthat ez által a sportág, amelyre nyolc éve nem volt példa, ugyanakkor felelősséggel is jár, hiszen egy egész kontinens, ötvenegy nemzet jövőjéről döntünk majd.”

Hozzátette, nagyon megváltozott a tanács összetétele. Hat új tanácstag van az elnökkel együtt, akit egyetlen ciklusra választott a kongresszus.

„Az viszont aggasztó, hogy olyan nagyhatalmak, mint Oroszország vagy Nagy-Britannia nem jutottak be a tanácsba. Az ő segítségük nélkül nehezebb dolgunk lesz!”

A 36 éves Gyulai Márton Sír József, Nyerges Mihály, Schulek Ágoston után a negyedik magyar tagja az EAA tanácsának.

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
2026.08.11. 18:31

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán

Atlétika
2026.06.07. 19:33

Újra sportdiplomáciai képzés indul Budapesten

Egyéb egyéni
2026.01.18. 10:42

Moszkva nagy jelentőséget tulajdonít a sportegyüttműködésnek Budapesttel

Egyéb egyéni
2025.12.10. 13:37

Pétervári-Molnár Bendegúz bekerült az Európai Olimpiai Bizottság sportolói testületébe

Egyéb egyéni
2025.11.13. 15:09

Atlétika: Gyulai Márton szerint hatalmas kihívás az első világdöntő megrendezése

Atlétika
2025.10.14. 11:10