Atlétika: Iszinbajeva kihagyja a következő évet, Rióra készül

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.26. 09:46
A várakozásoknak megfelelően teljesen kihagyja a 2015-ös idényt Jelena Iszinbajeva, a rúdugrás kétszeres olimpiai bajnoka.



A 32 éves orosz atléta közölte, júniusban világra jött kislányával szeretne foglalkozni, s teljes intenzitással csak a gyermek egyéves korában kezdi el az edzéseket.

A 32 éves orosz atléta közölte, júniusban világra jött kislányával szeretne foglalkozni, s teljes intenzitással csak a gyermek egyéves korában kezdi el az edzéseket.

A világcsúcstartó Iszinbajeva ugyanakkor a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpián mindenképpen ott szeretne lenni.

A versenyző a 2004-es athéni, majd a 2008-as pekingi ötkarikás játékokon győzött, míg két éve, Londonban bronzérmet szerzett. Világbajnokságon fedett pályán négyszer, szabadban háromszor érdemelt ki aranyat, s van két Európa-bajnoki elsősége is. Nevéhez 28 világrekord fűződik, s ő volt az első nő, aki átjutott az ötméteres magasságon. Fedett pályán 5.06, szabadtéren pedig 5.01 méterrel világrekorder.

Legfrissebb hírek

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
2025.09.13. 13:47

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04
Ezek is érdekelhetik