Atlétikai vb: Bolt 9.77-tel nyert esőben, ellenszélben

Vágólapra másolva!
2013.08.11. 19:56
null
Bolt az elődöntő után ünnepelhetett – majd a finálé után is (Fotó: Reuters)
Természetesen a férfi 100 méteres síkfutás döntője volt a fő szám a moszkvai atlétikai világbajnokság vasárnapi versenynapján: a favorit jamaicai Usain Bolt 9.77-es idővel győzött az esős, ellenszeles fináléban, megelőzve az amerikai Justin Gatlint (9.85) és a jamaicai Nesta Cartert (9.95). A világ leggyorsabb futóinak csúcstalálkozója előtt megszerezték első aranyérmüket a hazaiak és az amerikaiak is.

A 2. NAP DÖNTŐI

FÉRFI 100 M

Simán, futamgyőztesként jutott be a Moszkvában zajló atlétikai világbajnokságon a 100 méteres férfi síkfutás abszolút favoritja, Usain Bolt. A három legjobb időt jamaicai futó érte el, a karibi ország négy versenyzőt ad a döntőbe, amelybe még két amerikai, valamint egy-egy brit és francia sprinter került be.

Az esős, ellenszélben futott fináléban Bolt szokásos módon (azaz nem túl jól...) kapta el a rajtot, de ez nem használt semmit a riválisoknak: a jamaicai világsztár a táv második felében simán lefutott mindenkit, 9.77-es, a körülményeket figyelembe véve igen jó idővel nyert. Justin Gatlin 9.85-ös idővel ezüstérmes, aztán három jamaicai zúdult be a célba, Carter, Bailey-Cole, Ashmeade sorrendben.

Bolt és Gatlin idei legjobbját nyújtotta a fináléban, a döntő résztvevői közül ez csak nekik sikerült. A legjobb európai a francia Christophe Lemaitre, megelőzve a brit James Dasaolut, az első hat helyet a jamaicai és az amerikai csapat kisajátította magának. Bolt célba érésének pillanatában egy óriási villám (lightning bolt angolul) világította meg a moszkvai eget – a jamaicai villámember pedig gyenge rajttal, az esőt és az ellenszelet leküzdve szerezte meg karrierje hatodik világbajnoki aranyérmét.

Optimális körülmények (és rajt) mellett nagyon nagy idő lehetett volna.

„Örülök, hogy nyertem, de jobban szerettem volna teljesíteni. Nyilalltak a lábaim az elődöntő után, nem tudom, miért, de a világcsúcs most nem volt bennem, így csak nyerni akartam. Jamaicában ezt várják tőlem – mindig dominálnom kell” – mondta Bolt a BBC Sportnak.

FÉRFI 100 M, A VÉGEREDMÉNY
1. Usain Bolt (jamaicai) 9.77
2. Justin Gatlin (amerikai) 9.85
3. Nesta Carter (jamaicai) 9.95
4. Kemar Bailey-Cole(jamaicai) 9.98
5. Nickel Ashmeade (jamaicai) 9.98
6. Mike Rodgers (amerikai) 10.04
7. Christophe Lemaitre (francia) 10.06
8. James Dasaolu (brit) 10.21

Eshet az eső, fújhat a szél  az eredmény papírforma maradt (Fotó: Reuters)
Eshet az eső, fújhat a szél az eredmény papírforma maradt (Fotó: Reuters)

FÉRFI 20 KM GYALOGLÁS

Megvan az első orosz aranyérem a moszkvai atlétikai világbajnokságon: Alekszandr Ivanov 1:20:58-as idővel – egyben egyéni csúccsal – nyerte meg a 20 km-es férfi gyaloglást. Ivanov mögött a második helyen a kínai Ting Csen ért célba, megelőzve a spanyol Miguel Ángel Lópezt. Az 1993-as születésű Ivanov minden idők legfiatalabb gyalogló világbajnoka lett. A magyar Helebrandt Máté 1:28:49-es idővel, a 41. helyen ért be. A sokáig a győzelemért is versenyben levő – 15 kilométernél még Ivanovval és Csennel együtt haladó – guatemalai Erick Barrondót diszkvalifikálták a versenybírók.

FÉRFI 20 KM GYALOGLÁS, A VÉGEREDMÉNY
1. Alekszandr Ivanov (orosz) 1:20:58
2. Ting Csen (kínai) 1:21:09
3. Miguel Ángel López (spanyol) 1:21:21
4. Joao Vieira (portugál) 1:22:05
5. Gyenyisz Sztrelkov (orosz) 1:22:06
6. Szaito Takumi (japán) 1:22:09
...
41. Helebrandt Máté (magyar) 1:28:49

TÍZPRÓBA

Az amerikai Ashton Eaton 8809 ponttal, fölényesen nyerte meg a tízpróba küzdelmeit, a záró 1500 méteres síkfutásban gyakorlatilag már csak a célba érésre kellett figyelnie. A német Michael Schrader 8670 ponttal zárt a második helyen, a bronzérmes a kanadai Damian Warner, 8512 ponttal. Eaton eredménye a szezon legjobbja, Schrader, Warner és a negyedik helyezett francia Kevin Mayer is egyéni csúcsot döntött.

TÍZPRÓBA, A VÉGEREDMÉNY
1. Ashton Eaton (amerikai) 8809 pont
2. Michael Schrader (német) 8670
3. Damian Warner (kanadai) 8512
4. Kevin Mayer (francia) 8446
5. Eelco Sintnicolaas (holland) 8391
6. Carlos Chinin (brazil) 8388

NŐI 10000 M

Papírforma-siker, Tirunesh Dibaba 500 méterrel a cél előtt felpörgette a tempót, majd utolsó körét már senki nem bírta: az etiópiai világklasszis 30:43.35-ös idővel nyert a kenyai Gladys Cherono (30:45.17) és a szintén etiópiai Belaynesh Olijira (30:46.98) előtt. A legjobb európai a tizedik helyen végző francia Christelle Daunay lett. Dibaba elképesztő „plusz sebességfokozata” azért elég demoralizáló lehet a riválisoknak, a háromszoros olimpiai bajnok klasszis szenzációs utolsó néhány száz métere ötödször ért neki világbajnoki aranyat.

NŐI 10000 M, A VÉGEREDMÉNY
1. Tirunesh Dibaba (etiópiai) 30:43.35
2. Gladys Cherono (kenyai) 30:45.17
3. Belaynesh Oljira (etiópiai) 30:46.98
4. Emily Chebet (kenyai) 30:47.02
5. Niija Hitomi (japán) 30:56.70
6. Esete Sitaje (bahreini) 31:13.79

NŐI TÁVOLUGRÁS

Az amerikai Brittney Reese második kísérletére elért 701 centiméteres eredményével nyerte meg a női távolugrás döntőjét. Reese mögött a nigériai Blessing Okagbare végzett a második helyen 699 centiméterrel, a bronz 682-vel a szerb Ivana Spanovicsé. Ez volt az amerikai csapat első aranyérme a moszkvai vb-n. Az olimpiai bajnok Reese 2009 és 2011 után sorozatban harmadszor nyerte meg a számot a világbajnokságon.

NŐI TÁVOLUGRÁS, A VÉGEREDMÉNY
1. Brittney Reese (amerikai) 7.01 m
2. Blessing Okagbare (nigériai) 6.99
3. Ivana Spanovics (szerb) 6.82
4. Volha Szudarava (fehérorosz) 6.82
5. Olga Kucserenko (orosz) 6.81
6. Shara Proctor (brit) 6.79

NŐI DISZKOSZVETÉS

Horvát aranyérmet hozott a női diszkosz fináléja, Sandra Perkovic 67.99-re dobta a szert a második sorozatban, ezzel nagyon simán utasította maga mögé a konkurenciát. A francia Mélina Robert-Michon 66.28-as utolsó dobással ért fel a dobogóra, a harmadik a kubai Yarelys Barrios lett, 64.96-tal. Perkovic újabb diadalával immár címvédő olimpiai, világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát.

NŐI DISZKOSZ, A VÉGEREDMÉNY
1. Sandra Perkovic (horvát) 67.99 m
2. Mélina Robert-Michon (francia) 66.28
3. Yarelys Barrios (kubai) 64.96
4, Nadine Müller (német) 64.47
5. Gia Lewis-Smallwood (amerikai) 64.23
6. Csian Tan (kínai) 63.34

ELŐFUTAMOK, ELŐDÖNTŐK, SELEJTEZŐK

FÉRFI 800 M SÍKFUTÁS

Kazi Tamás 1:46.40-es idővel a 7. helyen végzett a 800 méteres síkfutás elődöntőjének 3. futamában, így nem jutott be a szám fináléjába a moszkvai atlétikai világbajnokságon. Kazi összességében a 16. időt futotta.

Az 1. futamból négyen jutottak be a döntőbe, az amerikai Duane Solomon a szaúdi Abdulaziz Ladan Mohammedet előzte meg, a lengyel Marcin Lewandowski és a brit Andrew Osagie jutott tovább idővel a fináléba. A második elődöntőből az etiópiai Mohammed Aman és a francia Pierre-Ambroise Bosse, míg a harmadikból a dzsibuti Ayanleh Souleiman és az amerikai Nick Symmonds kvalifikálta magát.

Női rúdugrásban a hazaiak nagy kedvence, Jelena Iszinbajeva 455-ös kísérletével lazán bejutott a döntőbe – ezzel a magassággal került fináléba a döntő összes részvevője, közülük a kínai Ling Li és a német Lisa Ryzih is egyéni csúcsot ért el.

NŐI RÚDUGRÁS, A DÖNTŐ MEZŐNYE
Jelena Iszinbajeva (orosz) 4.55 m
Sitke Spiegelburg (német) 4.55
Angelina Zsuk-Krasznova (orosz) 4.55
Jirina Ptácniková-Svobodová (cseh) 4.55
Ling Li (kínai) 4.55
Anasztaszija Szavcsenko (orosz) 4.55
Jennifer Suhr (amerikai) 4.55
Lisa Ryzih (német) 4.55
Fabiana Murer (brazil) 4.55
Marion Lotout (francia) 4.55
Yarisley Silva (kubai) 4.55
Kristina Gadschiew (német) 4.55

NŐI 400 M, A DÖNTŐ MEZŐNYE
Amantle Montsho (botswanai) 49.56
Christine Ohuruogu (brit) 49.75
Francena McCorory (amerikai) 49.86
Natasha Hastings (amerikai) 49.94
Antonyina Krivosapka (orosz) 49.99
Stephanie McPherson (jamaicai) 49.99
Novlene Williams-Mills (jamaicai) 50.34
Libanoa Grenot (olasz) 50.47

FÉRFI 800 M, A DÖNTŐ MEZŐNYE
Duane Solomon (ameriai) 1:43.87
Abdulaziz Ladan Mohammed (szaúdi) 1:44.10
Marcin Lewandowski (lengyel) 1:44.56
Mohammed Aman (etiópiai) 1:44.71
Pierre-Ambroise Bosse (francia) 1:44.75
Andrew Osagie (brit) 1:44.85
Ayanleh Souleiman (dzsibuti) 1:44.99
Nick Symmonds (amerikai) 1:45.00
Kazi Tamás (1:46.40) nem jutott tovább az elődöntőből, a 16. helyen zárt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik