Atlétika: az IAAF nem kommentálja a doppingügyeket

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.15. 11:10
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) egyelőre nem kommentálja a vasárnap kipattanó doppingbotrányt, amely során kiderült, hogy három sztárfutó is pozitív mintát szolgáltatott.

„Töretlenül küzdünk a tiltott szerek ellen, ez erkölcsi kötelességünk az atléták azon többsége érdekében, akik hisznek a tiszta sportban” – közölte Nick Davis, az IAAF főtitkára, hozzátéve, minden doppingeset nemhogy gyengíti, hanem erősíti a világszervezet doppingellenes programját.Nick Davis, az IAAF főtitkára, hozzátéve, minden doppingeset nemhogy gyengíti, hanem erősíti a világszervezet doppingellenes programját.

A jamaicai Asafa Powell, a férfi 100 méter korábbi világcsúcstartója és honfitársa, a 2008-as olimpián női 100-on ezüstérmes Sherone Simpson, továbbá Tyson Gay, az amerikaiak háromszoros világbajnoka vasárnap jelentette be, hogy pozitív doppingtesztet produkált. A minden idők legtöbb 10 másodpercen belüli 100-as eredményével büszkélkedő, 2008-ban a váltóval olimpiai bajnok Powellnek a júniusi jamaicai bajnokságon adott mintájában bukkantak oxilofrin nyomaira a szakemberek. Ugyanott és ugyanazzal a szerrel bukott le Simpson, aki 2004-ben ötkarikás arany-, tavaly pedig ezüstérmet szerzett a női sprintstafétával. Gay nem közölte, hogy mit találtak az A próbájában májusban.

Utóbbi edzője, Lance Brauman az ügy kipattanása után kijelentette, nem támogatja és nem tűri a doppingolást, tanítványa pedig együtt kíván működni az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségével (USADA).

A botrány legújabb fejleménye, hogy az olaszországi Lignano Sabbiadoróban található edzőtáborban őrizetbe vették Asafa Powell erőnléti edzőjét. A jamaicai sprintsztár ugyanis olyan szereket adott át a rendőrségnek, amelyeket a meg nem nevezett szakembertől kapott, Simpsonhoz hasonlóan.

A Jamaicai Doppingellenes Ügynökség (JADCO) közölte, összesen öt pozitív mintáról van tudomása, Powell és Simpson mellett két dobóatléta és egy juniorkorú versenyző érintett az ügyben.

AZ ELMÚLT 25 ÉV SPRINTVERSENYEKET ÉRINTŐ DOPPINGÜGYEI

Ben Johnson (kanadai): megfosztották az 1988-as szöuli olimpián 100 m-en nyert aranyérmétől, miután lebukott szteroidhasználattal. A mai napig ez az ötkarikás játékokat érintő legnagyobb doppingbotrány.

Linford Christie (brit): 32 évesen a legidősebb volt, aki 100 m-en első lett az olimpián - 1992-ben, Barcelonában. Hét évvel később, már félig visszavonulva nandrolont mutatott ki a szervezetében a vizsgálat.

Dennis Mitchell (amerikai): hazája 4x100-as váltójának tagjaként nyert olimpiai aranyat Barcelonában, majd 1998-ban két évre eltiltották, miután túl magas volt a tesztoszteronszintje.

Dwain Chambers (brit): a 2000-es sydneyi olimpia 100 m-es döntőjében negyedik lett, de 2003-ban két évre eltiltották, miután THG-val lebukott a BALCO-botrányban.

Tim Montgomery (amerikai): szintén a San Franciscó-i doppinglaboratórium ügyfelei közé tartozott. 2002-ben 9.78 másodperccel világcsúcsot állított fel 100 m-en, de később beismerte, hogy doppingolt a sydneyi játékokon.

Marion Jones (amerikai): Montgomery egykori párja és a BALCO-botrány legnagyobb áldozata. Ő volt az első nő, aki öt érmet szerzett egyetlen olimpián (2000-ben, Sydneyben). Évekig tartó tagadás után 2007-ben elismerte, hogy doppingolt, később hamis tanúzásért börtönbüntetést kapott.

Kelli White (amerikai): szintén BALCO-ügyfél volt. Elismerte, hogy tiltott szerekkel élt amikor megnyerte a 100 és 200 métert a 2003-as, párizsi világbajnokságon.

Justin Gatlin (amerikai): a 2004-es athéni olimpia 100 m-es bajnoka. Kétszer is eltiltották, egyszer négy évre, magas tesztoszteronszint miatt. Tavaly bronzérmet szerzett a londoni játékokon.

Veronica Campbell-Brown (jamaicai): kétszeres olimpiai bajnok 200-on. A versenyzési jogát felfüggesztették, miután a szervezetében vízhajtó nyomaira bukkantak egy idén májusi versenyen.

Sherone Simpson (jamaicai): a 2004-es játékokon arany-, a tavalyi, londoni olimpián pedig ezüstérmet szerzett hazája 4x100-as váltójának tagjaként. A júniusi országos bajnokságon pozitív mintát produkált a stimulánsok közé tartozó oxilofrinttel.

Tyson Gay (amerikai): a 2007-es oszakai vb-n 100-on, 200-on és a 4x100-as staféta tagjaként is aranyérmes lett. Vasárnap hozta nyilvánosságra, hogy egy májusi, versenyen kívüli ellenőrzés során lebukott. Hogy milyen szerrel, azt egyelőre nem lehet tudni.

Asafa Powell (jamaicai): 2005 és 2008 között ő tartotta a 100 m világrekordját. Simpsonhoz hasonlóan a júniusi országos bajnokságon bukott le oxilofrinttel.

Kosztasz Kenterisz és Ekaterini Tanu (görögök): Tanu Sydneyben 100 m-en ezüstérmes volt, Kenterisz pedig ugyanott megnyerte a 200 m-t. A 2004-es athéni játékok előtt motorbalesetet szenvedtek, s azzal vádolták őket, hogy az esetet csak megrendezték, hogy elkerüljék a doppingellenőrzést. Később börtönbüntetést kaptak, de a fellebbviteli bíróság végül felmentette őket.

Merlene Ottey (szlovén): a Jamaicában született sprinter többszörös vb-aranyérmes 200-on. Az 1999-es sevillai vb-től eltiltották, miután pozitív lett a doppingtesztje nandrolonnal. A nemzetközi szövetség később tisztázta a vádak alól.

Katrin Krabbe (német): az 1991-es, tokiói világbajnokság kétszeres sprinttávú bajnoka. Soha nem állt rajthoz olimpián, miután klenbuterolhasználat miatt eltiltották.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik