Atlétika: a rúdugró Lavillenie 6.02 m-rel nyert Londonban

MTI MTIMTI MTI
2013.07.27. 18:28
null
A francia Renaud Lavillenie az év legjobb eredményével nyert Londonban (Fotó: Reuters)
A világ idei legjobbjával, 6.02 méteres eredménnyel a francia Renaud Lavillenie nyerte a férfi rúdugrást az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat tizenegyedik versenyének második napján, Londonban.


Ugyancsak az év eddigi legjobbjával rukkolt ki Shelly-Ann Fryser-Pryce is 100 méteren, mégsem ő győzött. A jamaicai sprinter az előfutamban faragott az ez évi eddigi legjobbon 10.77 másodperces eredményével, a döntőben viszont – amelyet már permetező esőben rendeztek – csak 10.94-et futott, s ezzel negyedik lett. Győzött a nigériai Blessing Okagbare 10.79-es Afrika-rekorddal.

Az Olimpiai Stadion közönsége az egyik nagy kedvencének, Mo Farahnak is tapsolhatott, aki biztosan nyerte meg a férfiak 3000 méteres versenyét.

A Gyémánt Liga-sorozatnak nyolcmillió dollár az összdíjazása. A 14 versenyből álló széria két döntőjére augusztus 29-én Zürichben és szeptember 6-án Brüsszelben kerül sor.

A programban 32 szám szerepel, mindegyik számot hétszer rendezik meg. A győztesek négy, a második helyezettek két, a harmadikok egy pontot kapnak, a fináléban a pontszámok megduplázódnak. A számonkénti siker 7600 eurót ér, az összetett győzelem pedig 30 500 eurót.


ATLÉTIKA, GYÉMÁNT LIGA, LONDON
FÉRFIAK

3000 m: Mo Farah (brit) 7:36.85 p
110 m gát: David Oliver (amerikai) 13.20 mp
400 m gát: Michael Tinsley (amerikai) 47.98 mp
3000 m akadály: Brimin Kiprop Kipruto (kenyai) 8:06.86 p
Rúdugrás: Renaud Lavillenie (francia) 6.02 m
Távolugrás: Alekszandr Menykov (orosz) 8.31 m

NŐK
100 m: Blessing Okagbare (nigériai) 10.79 mp
200 m: Allyson Felix (amerikai) 22.41 mp
400 m: Christine Ohuruogu (brit) 50.00 mp
100 m gát: Sally Pearson (ausztrál) 12.65 mp
Távolugrás: Katarina Johnson-Thompson (brit) 6.46 m
Súlylökés: Valerie Adams (új-zélandi) 20.90 m
Gerelyhajítás: Christina Obergföll (német) 65.61

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka két századdal maradt el országos csúcsának idejétől

Atlétika
2026.06.10. 22:15

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán

Atlétika
2026.06.07. 19:33

Atlétika: Molnár Attila örül, hogy a legjobbakkal tud együtt versenyezni

Atlétika
2026.06.03. 11:42

Atlétika: Molnár Attila 45 másodpercen belül futott Rabatban

Atlétika
2026.05.31. 21:04

Gyémánt Liga: Molnár Attila 7. lett Hsziamenben, óriási U20-as világcsúcs gerelyhajításban

Atlétika
2026.05.23. 15:30

Gyémánt Liga: Molnár Attila is indul Hsziamenben

Atlétika
2026.05.22. 09:28

Gyémánt Liga: Duplantis 612 centiméterrel győzött a saohszingi nyitányon

Atlétika
2026.05.16. 17:40

Gyémánt Liga: bizonyos versenyszámokban emelkednek a pénzdíjak

Atlétika
2026.04.15. 16:50
Ezek is érdekelhetik