Dopping: megbukott az olimpiai bajnok jamaicai futónő - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2013.06.15. 09:48
null
Campbell-Brown egy vízhajtóval bukott meg a hírek szerint (Fotó: Action Images, archív)
Megbukott egy május eleji doppingvizsgálaton Veronica Campbell-Brown olimpiai bajnok jamaicai futónő – számolt be róla a helyi The Gleaner lap.

A hírek szerint Campbell-Brown május 4-én, egy hazai meghívásos versenyen szolgáltatta a pozitív A-mintát, olyan vízhajtót mutattak ki a szervezetében, amely képes elfedni a tiltott teljesítményfokozók használatát. Ezután került sor a B-minta kivizsgálására, amely pénteken ugyanazt az eredményt hozta. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) várhatóan a hét elején ad ki közleményt az ügyben.

Campbell-Brown 2004-ben és 2008-ban is olimpiai bajnok lett 200 méteren, míg Athénban tagja volt az aranyérmes váltónak 4x100-on. Emellett még két ezüst- és két bronzérme van az ötkarikás játékokról, tavaly Londonban 100-on harmadik lett. Világbajnokságot kétszer nyert, valamint hétszer lett ezüstérmes.

A jelenlegi, többek között Usain Bolttal, Asafa Powell-lel, Yohan Blake-kel és Shelly-Ann Fraser-Pryce-szal fémjelzett jamaicai sprinter aranygeneráció nagyjai közül Campbell-Brown előtt senki sem bukott meg doppingvizsgálaton – persze egyelőre még az ő esetében sem erősítették meg a hírt.

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
7 órája

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14

Harmincnégy kínai doppingeset volt még 2024-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 12:00
Ezek is érdekelhetik