Atlétika: Iszinbajeva februárban tér vissza, 2013-ban visszavonul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.08.16. 14:03
Jövő februárban, Doneckben tér vissza az április óta nem versenyző Jelena Iszinbajeva, a női rúdugrás világcsúcstartója.

Az olimpiai és világbajnok atléta az idei fedett pályás szezonban formán kívül szerepelt, ezért döntött úgy áprilisban, hogy az év hátralévő részében már nem indul egyetlen viadalon sem, és inkább pihen.

„Biztos, hogy Szergej Bubka versenyén indulok először, és a fedett pályás Európa-bajnokságon is ott leszek, aztán majd kitaláljuk, mi legyen később – nyilatkozta Szingapúrban, az I. ifjúsági olimpia helyszínén a 28 éves sztár. – A legfontosabb cél a londoni olimpia, de jövőre világbajnokság van. Az utolsó nagy versenyem a 2013-as moszkvai vb lesz.”

Iszinbajeva ismét elmondta, hogy unalmassá vált az élete az elmúlt években, ezért mindenképpen új impulzusokra volt szüksége, ki kellett törnie abból a monotonitásból, amely a versenyzéssel járt. Mostanra azonban feltöltődött, s alig várja, hogy ismét versenyezhessen.

Legfrissebb hírek

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
2025.09.13. 13:47

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04
Ezek is érdekelhetik