Asztalitenisz-vb: mind az öt budapesti arany a kínaiaké lett

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2019.04.28. 16:04
null
A női párosoknál is a kínaiak diadalmaskodtak (Fotó: Dömötör Csaba)
A világbajnokság utolsó döntőjében kínai és japán női páros küzdött az első helyért, s ugyan a japánok kezdtek jobban, 2:0-ra is vezettek, végül a Szun Jing-sa, Vang Man-jü duó révén ezt az aranyat is kínaiak vitték haza.

 

A budapesti világbajnokság utolsó fináléját a női párosok vívták. A mérkőzésnek – persze a megszokottakon túl – az volt a tétje, hogy Kína elviszi-e mind az öt aranyérmet a magyar fővárosból, vagy az ötödik a japánoké lesz. Mivel női vonalon egyértelműen e két ország uralja a sportágat, a párosításban nem volt semmi szenzáció, legfeljebb az számított kisebb meglepetésnek, hogy az elődöntőben a két kínai kettős közül a valamivel rutintalanabbnak számító 18 éves Szun Jing-sa és a 20 esztendős Vang Man-jü alkotta duó legyőzte a Cseng Meng, Csu Jü-ling egységet. A másik ágról két ifjú japán Hajata Hina és Ito Mima kvalifikálta magát a fináléba, ami viszont inkább a papírformát jelentette, hiszen a legjobb négy között a védőstílusú Hasimoto Honoka, Szato Hitomi páros elleni siker nagyjából előre borítékolható volt. Az aranycsatát amúgy jóindulattal sem lehetett aggastyánok gyülekezetének nevezni, a négy játékosból három 18 esztendős, azaz Vang Man-jü a maga 20 évével rangidősnek számított az asztalnál.

Az aranycsata előtt a világbajnokságok történetének leghosszabb sorozatát éppen női párosban jegyezhettük: 1989 óta, tehát 30 éve kizárólag kínai házimeccsen dőlt el az aranyérem sorsa. Tekintve, hogy a sorsoláskor a két kínai kettős egy ágra került, már korábban biztos volt, hogy ez a széria Budapesten egészen biztosan nem folytatódik, így a döntő csak arra adhatott választ, hogy a japánok vajon megszakítják-e a kínaiak győzelmi sorozatát.

Hajata és Ito szenzációsan kezdett, mire a két kínai magához tért, a japán duó már 2:0-ra vezetett úgy, hogy az ellenfélnek addig legfeljebb csak momentumai voltak. Idővel aztán a kínaiak is belemelegedtek, felvették a ritmust, kiegyenlítettek, 2:2 után pedig inkább már Szun Jing-sa és Vang Man-jü volt nyeregben, s nem is hagyták kiénekelni a sajtot a szájukból. Hajatától és Itótól láttunk látványos, szép megoldásokat, az igazán fontos pontokat azonban a kínaiak szerezték meg. A vége 4:2 lett, ezzel Szun Jing-sa pályafutása első, Vang Man-jü pedig második világbajnoki aranyát nyerte meg.

Tovább tart tehát női párosban a kínaiak 1989 óta tartó sikersorozata, ezzel az is eldőlt, hogy Budapestről mind az öt világbajnoki címet elvitték, ilyen tarolásra legutóbb nem is olyan régen, 2011-ben Rotterdamban volt példa.

ASZTALITENISZ-VB
NŐI PÁROS, DÖNTŐ

Szun Jing-sa, Vang Man-jü (kínai)–Hajata, Ito (japán) 4:2 (–8, –3, 8, 3, 10, 8)

Világbajnok: Szun Jing-sa, Vang Man-jü (Kína), 2. Hajata H., Ito M. (Japán), 3. Csen Meng, Csu Jü-ling (Kína) és Hasimoto H., Szato H. (Japán)

A Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz duó nem jutott fel a főtáblára, a Póta Georgina, Matilda Ekholm (magyar, svéd) kettős a 16 közé jutásért, a Madarász Dóra, Pergel Szandra páros a nyolcaddöntőben szenvedett vereséget

A VB ÉREMTÁBLÁZATA
Ország Arany
Ezüst Bronz
Kína 5
1 6
Japán
2 1
Románia 1
Spanyolország 1
Svédország 1
Dél-Korea 1
Németország 1
Portugália 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik