Videó: pár percen belül 3 pirosat is kaphatott volna a Liverpool

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.01.30. 16:23
null
Fabinho is tudta, hogy ezért a belépőért könnyen kiállíthatják (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, hiába vezetett a címvédő Liverpool, a Brighton & Hove Albion egyenlített, majd a hosszabbításban parádés góllal fordított, és bejutott az angol labdarúgó FA-kupa nyolcaddöntőjébe. A „vörösök” a mérkőzés hajrájában akár három piros lapot is begyűjthettek volna.

 

A 84. percben a sárga lapos Ibrahima Konaté szabálytalankodott, két perccel később aztán a másodpercekkel korábban becserélt Fabinho belépőjénél szisszenhettek fel a nézők, majd a 91. percben Andrew Robertson megmozdulása után járhatott volna a piros lap. Utóbbi kettőnél végül csak a sárga lap villant, és a VAR sem szólt közbe. Íme, egy videón a három jelenet!


ANGOL FA-KUPA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK

Brighton–Liverpool 2–1 (Dunk 39., Mitoma 90+2., ill. H. Elliott 30.)
Stoke (II.)–Stevenage (IV.) 3–1 (J. Brown 15., Laurent 74., Baker 80., ill. J. Reid 71.)

Wrexham (V.)–Sheffield United (II.) 3–3 (J. Jones 50., O'Connor 61., Mullin 86., ill. McBurnie 2., Norwood 65., Egan 90+5.)
Kiállítva: Jebbison (71., Sheffield)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Accrington (III.)–Leeds United 1–3 (Adekoya 81., ill. Harrison 23., Firpo 66., Sinisterra 68.)
Walsall (IV.)–Leicester City 0–1 (Iheanacho 68.)

Blackburn (II.)–Birmingham (II.) 2–2 (Dack 33., Rankin-Costello 46. ill. Khadra 3., James 90+1.)
Bristol City (II.)–West Bromwich Albion (II.) 3–0 (Bell 12., 48., Scott 28.)
Fulham–Sunderland (II.) 1–1 (Cairney 61., ill. Clarke 6.)
Ipswich (III.)–Burnley (II.) 0–0
Luton (II.)–Grimsby (V.) 2–2 (Adebayo 49. – 11-esből, Clark 66. ill. Holohan 43., Clifton 67.)
Sheffield Wednesday (III.)–Fleetwood (III.) 1–1 (Earl 71.– öngól, ill. Omochere 52.)
Southampton–Blackpool (II.)
2–1 (Perraud 22., 62., ill. Patino 67.)
Preston (II.)–Tottenham 0–3 (Szon Hung Min 50., 69., Danjuma 87.)
Manchester United–Reading (II.) 3–1 (Casemiro 55., 58., Fred 66., ill. Mbengue 72.)
Kiállítva: Carroll (65., Reading)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK

Manchester City
–Arsenal 1–0 (Aké 65.)

HÉTFŐN
20.45:
Derby County (III.)–West Ham United

A nyolcaddöntő párosításainak sorsolása ma (hétfőn) 20 órakor lesz.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
4 órája

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
Tegnap, 12:02

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 13:51

Először működik közre Premier League-meccsen a magyar származású játékvezető

Angol labdarúgás
2025.05.07. 08:52

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
2025.05.06. 21:42

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.06. 10:55

Barcelona királynőjét is megcsodálhatjuk a Magyar Sport napján – Ónodi Henrietta kincsei egy páratlan kiállításon

Torna
2025.05.06. 09:17
Ezek is érdekelhetik