Tottenham: Hollandiából érkezhet Mourinho utódja – sajtóhír

SZ. R.SZ. R.
2021.04.29. 13:15
null
Erik ten Hag a Tottenham látókörében (Fotó: AFP)
Fabrizio Romano átigazolási hírekben jártas újságíró értesülései szerint a Tottenham hamarosan tárgyalásokba kezd az Ajax vezetőedzőjével, Erik ten Haggal. Az információ szerint a holland szakember pótolhatja véglegesen José Mourinhot az angol együttes kispadján.

 

A holland tréner mellett többen is szerepelnek a Spurs listáján, többek között például Ralf Rangnick is. Ten Hag ennek ellenére nyitott a tárgyalásokra, igaz, boldog jelenlegi csapatánál és nagyon jó kapcsolatot ápol a klub igazgatójával, Marc Overmarsszal.

Erik ten Hag még 2017 decemberében ült le az Ajax kispadjára, amelynél a 2018–2019-es idényben a bajnokságot, valamint a kupát is megnyerte, míg egy évvel később a Szuperkupát is elhódította. Az idei évben is közel áll a bajnokság megnyeréséhez: a hátralévő négy fordulóban már csak egy pontot kell gyűjtenie a végső győzelemhez.

A Tottenham vezetősége Mourinho menesztése után az idény végéig a klub korábbi játékosát, Ryan Masont bízta meg az együttes irányításával.

 


 

Legfrissebb hírek

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Mourinho: Egy nap megbüntetnek minket a kihagyott helyzetekért…

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 09:40

Négy forduló után sincs gólja a nyáron 366 millió eurót költő Tottenhamnek a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.09.12. 20:27

Mourinho nem érti, miért nem Courtois-t választották az Inter elleni mérkőzés legjobbjának

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 09:57

Mourinho nem érez nyomást a BL megnyerése miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 12:51

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
2026.09.05. 10:06

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 10:27

Mbappé negyven gólt lőhet az idényben – José Mourinho Kylian Mbappé triplája után

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 10:55