Szuperliga: „Mélyek a sebek, tudom” – ezúttal az MU-tulaj kért elnézést

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.04.21. 19:00
null
Joel Glazer (jobbra) és Avram Glazer az Old Trafford tribünjén egy 2019-es bajnokin (Fotó: AFP)
Joel Glazer, a Manchester United résztulajdonosa és elnökhelyettese nyílt levélben kért elnézést a szurkolóktól azok után, hogy a klub alapító tagként szerdán visszalépett a labdarúgó Európai Szuperligában való indulástól – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

 

Az MTI beszámolója szerint, a sportvezető szerdai írásában úgy fogalmazott, hogy nem mutattak elég tiszteletet az Angliában komoly tradíciókkal rendelkező játék iránt.

„Mélyek a sebek, és tudom, hogy időbe fog telni, amíg ezek begyógyulnak, de én személy szerint eltökélt vagyok, hogy sikerül visszaállítanunk a szurkolók belénk vetett bizalmát” – írta Glazer.

Az amerikai üzletember ugyanakkor hozzátette, az európai labdarúgásnak fenntarthatóbbá kell válnia, még ha ennek ezek szerint nem is a Szuperliga létrehozása a legjobb módja.

„A stabil alapok megteremtéséhez nem választottunk megfelelő módot, nem tiszteltük eléggé a hagyományokat, a kiesést és a feljutást, amiért elnézést kérünk” – zárta az MTI által szemlézett levelét Glazer.

A húszcsapatosra tervezett Európai Szuperliga létrehozását vasárnapról hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között hat angol és három-három olasz és spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet magas rangú politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről is széleskörű ellenérzés fogadta. A szurkolói csoportok szintén kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal szemben – emlékeztetett a távirati iroda.

Elsőként kedden este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép a szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből.

Szerda délutánra az Atlético Madrid, az Internazionale és az AC Milan visszalépésével, valamint a Juventus a liga jövőjének bizonytalanságáról tett bejelentése után már csak két klub, az FC Barcelona és a Real Madrid maradt hivatalosan tagja a Szuperligának, amelynek a tervek szerint 15 állandó résztvevője lett volna. Az ESL elnökének Florentino Pérezt, a Real Madrid elsőszámú vezetőjét választották meg – idézte fel az MTI.

A Unitednél a csapat ügyvezető-alelnöke bele is bukott a Szuperliga-kísérletbe, Ed Woodward 16 év elteltével, az idény végén távozik a pozíciójából.

Korábban a Liverpool tulajdonosa, John W. Henry is hasonló üzenetet küldött a szurkolóknak.

 


 

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Nem bírt az Everton az újonc Leeds Uniteddel

Angol labdarúgás
2026.01.26. 23:06

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41
Ezek is érdekelhetik