Steven Gerrard egy hónapig nem játszhat

Vágólapra másolva!
2011.03.11. 14:21
null
Gerrard a Manchester ellen még nagyot küzdött (Fotó: Action Images)
Megműtötték Steven Gerrardot, a Liverpool ágyéksérüléssel bajlódó csapatkapitányát, akinek emiatt egy hónapot kell kihagynia. Gerrardot már egy hónapja gyötörte ágyéksérülése, négy mérkőzést ki is hagyott, de vasárnap a Manchester United ellen 3–1-re megnyert találkozót végigjátszotta.

Steven Gerrardra egy hónapig nem számíthat a Liverpool. A „vörösök" csapatkapitányát ugyanis megműtötték, a klub tájékoztatása szerint felépülése legalább négy hetet vesz igényben.

Az angol válogatott középpályás ágyékproblémákkal küzdött, most pedig az orvosok úgy döntöttek: itt az ideje a műtétnek.

„Azután hoztuk meg ezt a döntést, hogy konzultáltunk a specialistával" – áll a klub pénteki közleményében, amelyből az is kiderül, hogy sikeres volt a beavatkozás.

A kapitány kiesése nagy érvágás a Pool számára, amely a rendkívül gyenge kezdés után már a 6. helyen áll az angol bajnokságban.

A középpályás mellett Martin Kelly jobbhátvédet és Fábio Aurélio balhátvédet kell hosszú ideig nélkülöznie Kenny Dalglish menedzsernek.

Gerrard operációja az angol válogatottat is érinti, a középpályás így nem léphet pályára március 26-án a Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőn, és kihagyja a Ghána elleni felkészülési mérkőzést is.

Legfrissebb hírek

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
7 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
9 órája

Szalai Attila és Matheus Saldanha klubot váltott, az Arsenal a Chelsea-től igazol – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
22 órája

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.10. 15:02

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
2025.07.10. 11:05
Ezek is érdekelhetik