PL: újabb idegenbeli győzelemmel nyomul az MU

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.19. 14:51
null
Nem Víctor Valdésen múlt, de a végén elkövetett hibája emlékezetesre sikerült, nem mellékesen gólt ért az MU-nak (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 29. fordulójában a Manchester United idegenben két góllal (3–1) legyőzte a Middlesbrough-t. José Mourinho együttese a 62. percre kétgólos előnyhöz jutott, a kieső helyen álló házigazdák a szépítést követően későn hajráztak, és akkor is hiába. A túlórában az MU újabb góllal biztosította be sikerét. A Tottenham házigazdaként nyert a Southampton ellen, a forduló rangadóján nem bírt egymással a Manchester City és a Liverpool.

Az első félidőben ember meg nem mondta volna, hogy melyik együttes küzd az élvonalbeli tagságért, és melyik a nemzetközi kupaszereplésért. Persze említsük meg, hogy az MU-nak csütörtökön még az El-nyolcaddöntő visszavágóján volt jelenése. A kezdés utáni alaphangot a két spanyol kapus, David de Gea és Víctor Valdés bravúrjai adták meg, de néhány helyzettől eltekintve mezőnyjátékot láthattunk a 30. percig. Akkor egy bal oldali beadást Víctor Valdés és a hazai védelem is elnézett, s a hosszún érkező Marouane Fellaini a kapu bal oldalába bólintott (0–1).

A fordulás után a vendégek előtt adódott az első ígéretesebb lehetőség, a másodikból aztán gól is született. Pedig annak nem is volt komolyabb előzménye. Mindössze annyi történt, hogy a 62. percben Jesse Lingard vezette fel a labdát a hazai térfélen, és miután senki nem zavarta, 21 méterről, középről bődületes lövést eresztett meg a bal felsőbe (0–2). Víctor Valdés szemmel sem tudta követni a labda útját.

Jesse Lingard nagyon eltalálta a labdát

Bátrabb játékot mutatott a folytatásban a kétgólos hátrányba kerülő Middlesbrough, amely mezőnyben addig sem játszott alárendelt szerepet. Sőt, olykor kimondottan ki-ki csata zajlott a két tizenhatos előtt. A kapu előtt azonban kevésbé volt határozott a házigazda. A 77. percben Rudy Gestede révén mégis összejött a hazai szépítés (1–2). A hajrában az MU visszahúzódott és őrizte előnyét, a Middlesbrough támadott ugyan, de sok veszélyt nem jelentett De Gea kapujára.

A végjátékban a legnagyobb izgalmat az jelentette, hogy az MU kapuja előtt néhányan kakaskodtak – a hazai gólt jegyző Gestede volt a főszereplő –, időbe telt, amíg megnyugodtak a kedélyek. A találkozót Víctor Valdés óriási hibája zárta le – hazaadásnál csúszott el, amikor éppen készült felívelni a labdát mezőnybe –, a kapust megzavaró, a labdát ajándékba kapó Antonio Valencia a 93. percben beállította a végeredményt (1–3).

Valdés kapitális hibája után Valencia állította be a végeredményt

A Middlesbrough 14. hazai mérkőzése közül a hetediket bukta el, az MU 13. idegenbeli fellépésén nyolcadszor nyert. José Mourinho együttese immár 18. bajnoki óta veretlen (tíz győzelem, nyolc döntetlen), a Middlesbrough egymást követően harmadszor kapott ki.

Az MU lett az első csapat, amely elérte a 600. győzelmet a PL-ben. A manchesterieknek ez a 951. találkozójukon jött össze, 204 döntetlen és 147 vereség után.

A Tottenham Hotspur pályaválasztóként minimális különbséggel (2–1) nyert a Southampton ellen. A Spurs a 33. percben kétgólos előnyben volt, a Southampton erejéből csak a becsületgólra futotta. A Spurs a 17. mérkőzését nyerte meg, 15. hazai fellépésén 13-szor gyűjtötte be a három pontot – megszakítás nélkül tizedszer –, és a mezőnyben egyedüli pályaválasztóként tovább őrzi veretlenségét.

ANGOL PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ

Middlesbrough–Manchester United 1–3 (Gestede 77., ill. Fellaini 30., Lingard 62., Valencia 93.)
Tottenham Hotspur–Southampton 2–1 (Eriksen 14., Alli 33. – 11-esből, ill. Ward-Prowse 52.)
Manchester City–Liverpool 1–1 (Agüero 69., ill. Milner 51. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 28 22 3 3 59–21 +38 69
2. Tottenham 28 17 8 3 55–21 +34 59
3. Manchester City 28 17 6 5 54–30 +24 57
4. Liverpool 29 16 8 5 61–36 +25 56
5. Manchester United 27 14 10 3 42–23 +19 52
6. Arsenal 27 15 5 7 56–34 +22 50
7. Everton 29 14 8 7 51–30 +21 50
8. West Bromwich Albion 29 12 7 10 39–38 +1 43
9. Stoke City 29 9 9 11 33–42 –9 36
10. Southampton 27 9 6 12 33–36 –3 33
11. Bournemouth 29 9 6 14 42–54 –12 33
12. West Ham 29 9 6 14 40–52 –12 33
13. Burnley 29 9 5 15 31–42 –11 32
14. Watford 28 8 7 13 33–48 –15 31
15. Leicester City 28 8 6 14 33–47 –14 30
16. Crystal Palace 28 8 4 16 36–46 –10 28
17. Swansea 29 8 3 18 36–63 –27 27
18. Hull City 29 6 6 17 26–58 –32 24
19. Middlesbrough 28 4 10 14 20–33 –13 22
20. Sunderland 28 5 5 18 24–50 –26 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik