PL: rangadónak indult, sima Man. City-siker lett a vége

Vágólapra másolva!
2021.10.23. 20:32
null
Phil Foden duplája is kellett a Manchester City győzelméhez (Fotó: AFP)
A Manchester City idegenben 4–1-re legyőzte a Brightont az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 9. fordulójának szombati mérkőzésén.

A helyezéseket tekintve írhatnánk, hogy rangadóra került sor az Amex Stadionban, ám a Manchester City nem adott sok esélyt a Brightonnak. Pedig nem kezdett rosszul Graham Potter csapata, a hazai középpálya kellemetlen letámadása nem ízlett a vendégeknek, akik ennek ellenére megszerezték a vezetést: Phil Foden megpattanó lövését nem tudta megfogni Robert Sánchez, a kisebb kavarodás végén Ilkay Gündogan kotorta a kapuba a labdát (0–1). A Brighton-játékosok szabálytalanságot reklamáltak, de hiába használták a VAR-t, nem változott az ítélet.

Gündogan a 13. PL-gólját jegyezte 2021-ben, ennél többet csak Mohamed Szalah (16) és Harry Kane (15) tud felmutatni.

Bár lehetőségek akadtak mindkét oldalon, a City fokozatosan átvette a játék irányítását, és Foden révén, három perc leforgása alatt megtriplázta az előnyét: előbb egy villámgyors ellentámadást fejezett be Jack Grealish passza után – valószínűleg Dan Burn is beleért, de Fodennek adták a gólt –, majd a felezővonalnál megszerzett labdával vezetett akció végén egy kipattanót lőtt a rövid sarokba (0–3). Májusban 0–2-ről tudott fordítani a Brighton, amely ezúttal nagyobb feladat előtt állt...

A hajrában végül a szépítés összejött, Ederson szabálytalansága után tizenegyeshez jutott a Brighton, Alexis Mac Allister pedig nem hibázott (1–3). Az utolsó szó mégis a Cityé volt, a végjátékban becserélt Rijad Mahrez a 95. percben Foden passzát váltotta gólra, beállítva a végeredményt (1–4).

ANGOL PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ

Brighton–Manchester City 1–4 (Mac Allister 81. – 11-esből, ill. Gündogan 13., Foden 28., 31., Mahrez 90+5.)
Vasárnap
15.00: Brentford–Leicester
15.00: West Ham United–Tottenham (Tv: Digi Sport1)
17.30: Manchester United–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
Korábban

Chelsea–Norwich City 7–0 (Mount 8., 85., 90+1. – a másodikat 11-esből, Hudson-Odoi 18., R. James 42., Chilwell 57., Aarons 62. – öngól)
Kiállítva: Gibson (Norwich, 65.)

Crystal Palace–Newcastle 1–1 (Benteke 56., ill. C. Wilson 65.)
Everton–Watford 2–5 (T. Davies 3., Richarlison 63., ill. J. King 13., 80., 87., Kucka 78., Dennis 90+1.)
Leeds United–Wolverhampton 1–1 (Rodrigo 90+3. – 11-esből, ill. Hvang Hi Csan 10.)
Southampton–Burnley 2–2 (Livramento 41., Broja 50., ill. Cornet 13., 57.)

Péntek
Arsenal–Aston Villa 3–1 (Partey 23., Aubameyang 45+6., Smith Rowe 56., ill. J. Ramsey 82.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 9 7 1 1 23–3 +20 22
2. Manchester City 9 6 2 1 20–4 +16 20
3. Liverpool 8 5 3 22–6 +16 18
4. Brighton & Hove Albion 9 4 3 2 9–9 0 15
5. Tottenham 8 5 3 9–12 –3 15
6. Manchester United 8 4 2 2 16–10 +6 14
7. West Ham 8 4 2 2 15–10 +5 14
8. Everton 9 4 2 3 15–14 +1 14
9. Arsenal 9 4 2 3 10–13 –3 14
10. Wolverhampton 9 4 1 4 9–9 0 13
11. Brentford 8 3 3 2 10–7 +3 12
12. Leicester City 8 3 2 3 13–14 –1 11
13. Aston Villa 9 3 1 5 13–15 –2 10
14. Watford 9 3 1 5 12–17 –5 10
15. Crystal Palace 9 1 6 2 11–14 –3 9
16. Southampton 9 1 5 3 8–12 –4 8
17. Leeds United 9 1 4 4 8–16 –8 7
18. Burnley 9 4 5 7–15 –8 4
19. Newcastle 9 4 5 11–20 –9 4
20. Norwich City 9 2 7 2–23 –21 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik