L. M.
2022.08.31 22:35 Frissítve: 2022.08.31 23:44

PL: öt napon belül másodszor triplázott Haaland; a 98. percben döntötte el a meccset a Pool

Öt mérkőzést rendeztek az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság (Premier League) 5. fordulójának szerdai játéknapján. A bajnoki címvédő Manchester City Erling Haaland mesterhármasára alapozva kiütötte a Nottinghamet, az Arsenal legyőzte az Aston Villát, ikszelt a Bournemouth a Wolverhamptonnal, csakúgy, mint a West Ham a Tottenhammel. A Liverpool pedig végletekig kiélezett találkozón tartotta otthon a három pontot.

Haaland ismét háromig számolhatott (Fotó: Getty Images)

 

Erling Haaland ott folytatta, ahol szombaton abbahagyta. A Manchester City norvég csatára a Crystal Palace után most a Nottingham Forestnek is mesterhármast rúgott. Haaland az első öt Premier League-meccsén így már kilenc (!) gólt szerzett, amivel rekordot döntött, korábban Mick Quinn és Sergio Agüero is „csak” nyolc-nyolc gólt jegyzett az első öt PL-meccsén.

A Manchester City itt viszont még nem állt meg, a második játékrész elején Bernardo Silva Cancelónak passzolt középre, a portugál hátvéd senkitől sem zavartatva vette át a labdát, majd 17 méterről a kapuba talált. Julián Álvarez a 65. percben megszerezte első PL-találatát, az argentin támadó Rijad Mahrez kiugratása után vette be Dean Henderson kapuját. Álvarez sem állt meg egynél, a 87. percben ismét kapuba talált, kialakítva a 6–0-s végeredményt.

Nem Haaland volt az egyetlen, aki rekordot döntött, Gabriel Jesus, az Arsenal csatára a 30. percben szerzett góljával már a hatodik gólban volt benne közvetlenül ebben az idényben. Korábban Arsenal-játékos nem volt képes ilyenre, Jesus Mesut Özil rekordját (5) adta át a múltnak.

Az „ágyúsok” a Cityvel ellentétben nem úszták meg gól nélkül, Douglas Luiz a 74. percben egyenlített. Nem sokáig mutatott 1–1-et az eredményjelző, három perccel később Bukayo Saka beadására Gabriel Martinelli érkezett remekül, megszerezve a hazaiak győztes gólját.

0–0-s döntetlent hozott a Bournemouth–Wolverhampton összecsapás, amely a hazaiak első találkozója volt Scott Parker menesztése óta. Ugyan nem a „cseresznyék” uralták a találkozót, egy pontot otthon tartottak, ami később akár még a bennmaradásért zajló küzdelemben is fontos lehet. A Wolverhampton ezzel szemben csalódásként tekinthet az eredményre, Bruno Lage együttese továbbra is nyeretlen ebben az idényben.

Nem tudott nyerni a Tottenham, Antonio Conte együttese 1–1-es döntetlent játszott a West Ham otthonában. A vezetést a vendégek szerezték meg, Harry Kane adta középre a labdát egy kontrát követően, és az Thilo Kehrerről a saját kapujába pattant. Tíz perccel a második félidő kezdete után egyenlíteni tudtak a hazaiak, jó letámadást követően Hugo Llorisnak taccsra kellett kivágnia a labdát, ebből támadhatott a West Ham. A bedobás gyors elvégzését követően Michail Antonio csodálatos mozdulattal emelte a labdát Tomas Soucek elé, aki közelről bombázott a kapuba. A Tottenham másodjára ikszelt az idényben, és a tabella harmadik helyén áll, míg a WHU négy megszerzett pontjával a 14. helyet foglalja el.

Drámai meccsen második győzelmét aratta a Liverpool. A 38. percben a vendég Newcastle United szerezte meg a vezetést Alexander Isak révén, akit rekordösszegért, 70 millió euróért szerződtettek a „szarkák” múlt hét pénteken. A „vörösök” a 61. percben egyenlítettek, kontra végén Mohamed Szalah kapta a labdát a jobb oldalon, visszatette a második hullámban érkező Roberto Firminónak, aki nem tévesztett célt. Egészen a 98. percig úgy tűnt, a Pool pontokat veszít, de az utolsó szögletéből Joe Gomez felfejelte a labdát, amely Szalah és a Newcastle-játékosok között pattogott, majd Fábio Carvalho lecsapott rá, és közelről a léc alá vágta. Carvalho ezzel a legfiatalabb játékos lett a Liverpool történetében, aki a 90. perc után szerzett győztes gólt a PL-ben.


ANGOL PREMIER LEAGUE

5. FORDULÓ
Arsenal–Aston Villa 2–1
(Jesus 30., Martinelli 77., ill. Douglas Luiz 74.)
AFC Bournemouth–Wolverhampton Wanderers 0–0
Manchester City–Nottingham Forest 6–0
(Haaland 12., 23., 38., Cancelo 50., J. Álvarez 65., 87.)
West Ham United–Tottenham Hotspur 1–1
(Soucek 55., ill. Kehrer 34. – öngól)
Liverpool–Newcastle United 2–1 (Firmino 61., Fábio Carvalho 90+8., ill. Isak 38.)

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Crystal Palace–Brentford 1–1 (Zaha 59., ill. Wissa 88.)
Fulham–Brighton & Hove Albion 2–1 (A. Mitrovics 48., Dunk 55. – öngól, ill. Mac Allister 59. – 11-esből)
Southampton–Chelsea 2–1 (Lavia 28., Armstrong 45+1., ill. Sterling 23.)
Leeds United–Everton 1–1 (Sinisterra 55., ill. Gordon 17.)

CSÜTÖRTÖKÖN
21.00: Leicester City–Manchester United (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 5 5 13–4 +9  15
2. Manchester City 5 4 1 19–5 +14  13
3. Tottenham 5 3 2 10–4 +6  11
4. Brighton & Hove Albion 5 3 1 1 6–3 +3  10
5. Liverpool 5 2 2 1 15–6 +9  8
6. Leeds United 5 2 2 1 8–5 +3  8
7. Fulham 5 2 2 1 8–7 +1  8
8. Southampton 5 2 1 2 7–9 –2  7
9. Chelsea 5 2 1 2 6–8 –2  7
10. Brentford 5 1 3 1 10–7 +3  6
11. Newcastle 5 1 3 1 7–6 +1  6
12. Manchester United 4 2 2 4–7 –3  6
13. Crystal Palace 5 1 2 2 7–9 –2  5
14. West Ham 5 1 1 3 2–6 –4  4
15. Nottingham Forest 5 1 1 3 2–11 –9  4
16. Bournemouth 5 1 1 3 2–16 –14  4
17. Everton 5 3 2 4–6 –2  3
18. Wolverhampton 5 3 2 2–4 –2  3
19. Aston Villa 5 1 4 4–9 –5  3
20. Leicester City 4 1 3 6–10 –4  1

 

2022.12.01 00:00:28

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A Boston Red Sox baseballcsapatát is tulajdonló cég alvó óriásként viselkedő, az anyagi csőd szélén táncoló klubot vett meg 300 millió fontért 12 esztendővel ezelőtt, most simán ennek a tízszereséért értékesítheti, igaz, tett is bele rendesen pénzt és munkát. Az utóbbira jellemző, hogy az FSG egy évtized alatt megháromszorozta a Liverpool kereskedelmi bevételeit.

2022.11.16 16:22:08

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A sportolók kivétel nélkül arról beszéltek, az elszántság, a gyakorlás és a szenvedély közvetlen hatással van arra, hogy ki vagy, illetve ki lehetsz. Ha pedig a célszemély nem csupán az eredményei miatt csodálja a főszereplőt, de a mondanivalójával is képes azonosulni, sokkal könnyebben csörög a kassza.

2022.11.14 23:01:12

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A változást érezhetően nem tudja hova tenni.

2022.11.09 17:35:54

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Szeptemberben még csak a drukkerek fél (!) százaléka hitt a Newcastle Bajnokok Ligája-kvalifikációjában, illetve nagyjából harmaduk az európai porondra való visszatérésében, azóta mindkét szám jelentősen megnőtt.

2022.11.06 10:41:53

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Jürgen Kloppék először nyertek idegenben a jelenlegi bajnokságban.