B. D. K. 2020.10.05 10:09 Frissítve: 2020.10.05 11:05

PL: Minden olyat elkövettünk, amit egy futballmeccsen nem lehet – Klopp

Mint beszámoltunk róla, az Aston Villa hazai pályán 7–2-re legyőzte a címvédő Liverpoolt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 4. fordulójában.

Klopp a felirattal ellentétben nem volt mosolygós kedvében (Fotó: AFP)


Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere immáron két negatív rekordot is magának tudhat csapatával mint aktuális címvédő. Az elsőt a liverpooliak rögvest a „bajnokká érésük” után szerezték, amikor biztossá vállt, hogy megnyerik a bajnokságot az előző idényben. Akkor egy négyest kaptak a Manchester Citytől, igaz, annak a mérkőzésnek már semmilyen tétje nem volt. Most viszont újabb pofonba szaladtak bele, és ez már fájhat a liverpooli együttesnek, címvédő csapat ugyanis még soha nem kapott hét gólt – ezt kell most feldolgoznia a Poolnak.

„Minden olyasmit, amit nem lehet tenni egy futballmérkőzésen, mi elkövettünk – kezdte Klopp. – Az Aston Villa minden hibánkat kihasználta. Az első gól megfogott minket, pedig nem kellett volna. Adrián elkövetett egy hibát, de még ennél is rosszabb volt, ahogyan reagáltunk az első gólra.” Hozzátette, a mérkőzés egyetlen pozitívuma az volt, hogy senki sem sérült meg. 

„A helyzetkialakításunk nagyon jó volt. Voltak jó pillanataink, de ezek nagyjából semmihez sem vezettek, míg a hazaiak jó pillanatai hatalmas gólszerzési lehetőségeket teremtettek” – tette hozzá.

 Gary Lineker: a Leicester most úgy érezheti, mintha nyert volna

 Gary Lineker korábbi klasszis angol játékos és a Sky Sports szakértője szerint a West Ham Unitedtől „csak” 3–0-s vereséget szenvedő Leicester City úgy érezheti, mint ha nyert volna.

 


A Liverpool klasszis védője, Virgil van Dijk a teljesítményük visszaeséséről beszélt a Sky Sportsnak.

„Először is gratulálok az Aston Villának. Meg kell adni nekik, ami jár. De ha magunkra tekintünk, ez olyan mérkőzés volt, amelyen nem voltunk százszázalékosak az elejétől a végéig. A kapott góloknál jobban kellett volna teljesítenünk, viszont megvoltak a helyzeteink, amikkel jobban kellett volna sáfárkodnunk” – mondta. Hozzátette: kulcsfontosságú, hogy ne essenek kétségbe.

„Az Arsenal elleni bajnoki teljesítményünk és a mostani között túl nagy volt a különbség. Mindannyiunknak felelősséget kell vállalni” – tette hozzá.

A Liverpool egyébként egy hónapon belül harmadszor játszott 7–2-es meccset, csakhogy a Blackpool elleni felkészülési mérkőzést és a Lincoln City elleni Ligakupa-találkozót megnyerte.

Dean Smith, az Aston Villa menedzsere természetesen rendkívül elégedett volt a csapatával.

„Keményen dolgoztak a játékosok és minőségi teljesítményt raktak le az asztalra. Amikor Jürgen Klopp a mérkőzés után azt mondja neked, hogy »hűha«, akkor tudod, hogy jól csináltad. Labdarúgóink egy kivételes csapat ellen hajtották végre a taktikát” – nyilatkozta büszkén Smith.

ANGOL PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ

Aston Villa–Liverpool 7–2 (Watkins 4., 24., 39., McGinn 35., Barkley 55., Grealish 66., 75., ill. Szalah 33., 60.)

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Arsenal–Sheffield United 2–1
(Saka 61., Pépé 64., ill. McGoldrick 83.)
Wolverhampton Wanderers–Fulham 1–0 (Pedro Neto 56.)
Manchester United–Tottenham Hotspur 1–6
(B. Fernandes 2. – 11-esből, ill. Ndombélé 4., Szon Hung Min 7., 37., Kane 30., 79. – a másodikat 11-esből, Aurier 51. )
Leicester City–West Ham United 0–3 (Antonio 14., Fornals 34., Bowen 83.)
Southampton–West Bromwich Albion 2–0 (Djenepo 41., O. Romeu 69.)
Everton–Brighton 4–2 (Calvert-Lewin 16., Mina 45+2., James 52., 70., ill. Maupay 41., Bissouma 90+2.)
Chelsea–Crystal Palace 4–0
(Chilwell 50., Zouma 66., Jorginho 78., 82. – mind a kettőt 11-esből)
Leeds United–Manchester City 1–1 (Rodrigo 59., ill. Sterling 17.)
Newcastle United–Burnley 3–1 (Saint-Maximin 14., Wilson 65., 77. – a másodikat 11-esből, ill. Westwood 61.)

AZ ÁLLÁS
  1. Everton 4 4 12–5 +7  12
  2. Aston Villa 3 3 11–2 +9  9
  3. Leicester City 4 3 1 12–7 +5  9
  4. Arsenal 4 3 1 8–5 +3  9
  5. Liverpool 4 3 1 11–11 0 9
  6. Tottenham 4 2 1 1 12–5 +7  7
  7. Chelsea 4 2 1 1 10–6 +4  7
  8. Leeds United 4 2 1 1 9–8 +1  7
  9. Newcastle 4 2 1 1 6–5 +1  7
10. West Ham 4 2 2 8–4 +4  6
11. Southampton 4 2 2 5–6 –1  6
12. Crystal Palace 4 2 2 5–7 –2  6
13. Wolverhampton 4 2 2 4–7 –3  6
14. Manchester City 3 1 1 1 6–7 –1  4
15. Brighton & Hove Albion 4 1 3 8–10 –2  3
16. Manchester United 3 1 2 5–11 –6  3
17. West Brom 4 1 3 5–13 –8  1
18. Burnley 3 3 3–8 –5  0
19. Sheffield United 4 4 1–6 –5  0
20. Fulham 4 4 3–11 –8  0
2021.01.21 19:58:05

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Kloppék 68 bajnoki után kaptak ki ismét az Anfielden, 27 gólszerzési kísérletükből egyetlen gólt sem született.

2021.01.19 20:38:24

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

A Chelsea menedzsere alaposan megdicsérte a mérkőzés előtt ellenfelüket, aki aztán nem is cáfolt rá.

2021.01.17 10:03:39

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK Az MU kész megadni Sergio Ramosnak azt, amit a Real nem, Guardiola csak mesterkedik?

2021.01.17 14:24:25

Angol labdarúgás B. Á.

Az első félidőben a Liverpool, a másodikban az MU előtt adódtak a nagyobb lehetőségek.

2021.01.13 18:01:04

Angol labdarúgás K. T. I.

Cavaleiro a második félidőben egyenlített, ezzel 2014 óta először szerzett pontot londoni derbin Scott Parker csapata.