PL: kikapott az MU, balhé után ikszelt a Chelsea, nyert az Arsenal

Vágólapra másolva!
2015.02.21. 17:54
null
Furcsa döntést hozott a játékvezető, a Chelsea két pontot veszített ezt követően (Fotó: Action Images)
Az angol labdarúgó-élvonal (Premier League) 26. fordulójában a Chelsea balhétól sem mentes mérkőzésen játszott döntetlent a Burnleyvel, a Manchester United ebben a szezonban másodszor is kikapott a Swansea-tól, az Arsenal azonban nyert a Crystal Palace otthonában.

CHELSEA–BURNLEY

A párizsi út fáradalmai után José Mourinho szerette volna, hogy csapata minél előbb eldöntse a három pont sorsát. A 14. percben Eden Hazard gyönyörű szólóját követően – a hét közben a PSG ellen is gólt szerző – Braniszlav Ivanovics talált be (1–0). A szerb középhátvéd legutóbbi hat meccsén négyszer is megzörgette az ellenfelek hálóját.

A második félidő gólt nem hozott, egy másik szerb azonban főszerepbe került. Ashley Barnes brutális belépőjét követően Nemanja Matics felkapta a vizet és nekirontott ellenfelének, a játékvezető ezért kiállította őt, Barnes viszont megúszta lap nélkül.

A hátralévő időben a Burnley kihasználta az emberelőnyt, a 81. percben Ben Mee egyenlített (1–1), góljának köszönhetően a vendégek egy pontot elvittek a Stamford Bridge-ről. Nagy kérdés, mi lesz José Mourinho reakciója, feltehetőleg nem lesz túlzottan boldog a mérkőzés után, különösen azért, mert a kiállítás mellett egy elmaradt büntetőt is számon kérhet a játékvezetőn.

Összefoglaló

SWANSEA–MANCHESTER UNITED

Meghallgattattak azoknak az MU-szurkolóknak az imái, akik Wayne Rooneyt csatárként, Radamel Falcaót pedig a kispadon szerették volna látni. Az idén többnyire középpályást játszó angol támadónak 560 (!) játékperc elteltével ismét volt kaput eltaláló kísérlete a Premier League-ben (2015-ben először).

A „vörös ördögök” vezető találatát azonban nem Rooney, hanem Ander Herrera szerezte a 28. percben (0–1), a gólpasszt Ángel Di María adta, akinek ez volt a nyolcadik asszisztja a szezonban. A sérüléssel is bajlódó argentinnál csak Cesc Fabregas adott több gólpasszt (15-öt) ebben az idényben. Nem örülhettek sokáig a vendégek, két perccel Herrera találata után Ki Szung Jong egyenlített (1–1).

A második félidőben a Manchester United teljesen beszorította ellenfelét. Már csak az volt a kérdés, mikor szerzi meg a vezetést Louis van Gaal csapata, amikor Jonjo Shelvey távoli lövése megpattant Bafétimbi Gomison, így a Swansea került előnybe (2–1).

A hátralévő időben az eredmény már nem változott, a Swansea története során először oda-vissza legyőzte a Manchester Unitedet egy idény alatt a Premier League-ben.

Ki Szung Jong itt még csak egyenlített, de végül nyerni tudott a Swansea
Ki Szung Jong itt még csak egyenlített, de végül nyerni tudott a Swansea

CRYSTAL PALACE–ARSENAL

Az Arsenal a 8. percben büntetőhöz jutott a Crystal Palace otthonában, Santi Cazorla pedig nem hibázta el a lehetőséget (0–1). Az első félidő ráadásában Olivier Giroud is betalált, így az „ágyúsok” kétgólos előnnyel mentek a szünetre (0–2). A francia támadó előző hét meccsén öt gólt és három gólpasszt jegyzett.

A második játékrész már kevesebb izgalmat hozott, a 94. percben azonban Glenn Murray szépíteni tudott (1–2). Győzelmével az Arsenal megelőzte a Manchester Unitedet és feljött a harmadik helyre – igaz, a Southampton vasárnap letaszíthatja a dobogóról, ha legyőzi a Liverpoolt.

A TÖBBI TALÁLKOZÓN

Nem csak a Stamford Bridge-en volt kiállítás. Joey Barton, a QPR középpályása egymás után nyolcadik PL-mérkőzésén kapott lapot, most – a változatosság kedvéért – a hét sárga után egy pirosat is. Csapata emberhátrányban 2–1-es vereséget szenvedett a Hull Citytől.

Az Aston Villa is emberhátrányban kapott ki. 1–1-es állásnál Ron Vlaar szabálytalankodott második sárga lapot jelentően a tizenhatoson belül, Victor Moses pedig betalált a megítélt büntetőből, így a Stoke City 2–1-re nyert.

A 16 órától kezdődő mérkőzések egyetlen gól nélküli találkozója a Sunderland–WBA összecsapás volt.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
26. FORDULÓ

Crystal Palace–Arsenal 1–2 (Murray 95., ill. S. Cazorla 8., Giroud 45+1.)
Chelsea–Burnley 1–1 (Ivanovics 14., ill. Mee 81.)
Aston Villa–Stoke City 1–2 (Sinclair 20., ill. Diouf 45., Moses 93. – 11-esből)
Swansea City–Manchester United 2–1 (Ki Szung Jong 30., Gomis 73., ill. Herrera 28.)
Sunderland–West Bromwich Albion 0–0
Hull City–Queens Park Rangers 2–1 (Jelavic 16., N'Doye 90., ill. Austin 39.)

KÉSŐBB
18.30: Manchester City–Newcastle United (Tv: Digi Sport1)

Az állás
1. Chelsea 26 18 6 2 56–22 +34 60
2. Manchester City 25 15 7 3 51–25 +26 52
3. Arsenal 26 14 6 6 49–29 +20 48
4. Manchester United 26 13 8 5 44–26 +18 47
5. Southampton 25 14 4 7 38–17 +21 46
6. Tottenham 25 13 4 8 39–34 +5 43
7. Liverpool 25 12 6 7 36–29 +7 42
8. West Ham 25 10 8 7 36–28 +8 38
9. Swansea 26 10 7 9 30–34 –4 37
10. Stoke City 26 10 6 10 30–34 –4 36
11. Newcastle 25 8 8 9 31–37 –6 32
12. Everton 25 6 9 10 31–35 –4 27
13. Crystal Palace 26 6 9 11 28–37 –9 27
14. West Bromwich Albion 26 6 9 11 24–34 –10 27
15. Hull City 26 6 8 12 25–35 –10 26
16. Sunderland 26 4 13 9 22–36 –14 25
17. Queens Park Rangers 26 6 4 16 27–45 –18 22
18. Burnley 26 4 10 12 25–44 –19 22
19. Aston Villa 26 5 7 14 13–36 –23 22
20. Leicester City 25 4 5 16 22–40 –18 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik