PL: Kemény hét áll mögöttünk, mentálisan elfáradtunk – Klopp

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.02.04. 10:09
null
Klopp szerint mentálisan fáradt a Liverpool (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a címvédő Liverpool 1–0-ra kikapott otthon a Brighton ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 22. fordulójának szerdai játéknapján. A mérkőzés után a hazaiak vezetőedzője, Jürgen Klopp csapata mentális fáradtságát emlegette.

A Liverpool 2012 óta először veszített el két egymást követő hazai bajnokit. Pedig a múlt héten már úgy tűnt, hogy a Liverpool magára talált, hiszen idegenben megverte a Tottenham Hotspurt és a West Ham Unitedet is, ezúttal azonban a remekül játszó Brighton könnyedén meghiúsította a támadásait.

A címvédő sorozatban harmadik hazai bajnoki mérkőzésén nem szerzett gólt, és most csupán egy kaput eltaláló lövése volt.

„Nagyon jó ellenféllel találkoztunk, ez egyértelmű. Kemény hét áll mögöttünk és mentálisan nem voltunk frissek, elfáradtunk. A Brighton megérdemelte a győzelmet” – mondta a mérkőzés után Klopp.

A Liverpool jelenleg hét ponttal van lemaradva az éllovas Manchester Citytől, amely ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A két csapat vasárnap rangadót vív egymással az Anfielden, ahol a házigazdáknak mindenképpen meg kell állítaniuk a szárnyaló riválist, ha továbbra is harcolni akarnak a bajnoki címért.

ANGOL PREMIER LEAGUE
22. FORDULÓ
Liverpool–Brighton & Hove Albion 0–1 (0–0)
Liverpool,
Anfield, zárt kapuk mögött. Vezette: Friend
Liverpool:
Kelleher – Alexander-Arnold, Henderson, N. Phillips, Robertson – Milner, Thiago Alcántara, Wijnaldum (Oxlade-Chamberlain, 64.) – Szalah, Shaqiri (Origi, 64.), Firmino (Cu. Jones, 79.). Menedzser: Jürgen Klopp
Brighton: R. Sánchez – Burn, Webster, Dunk – Gross, Bissouma, Alzate – White, March (Lallana, 67.) – Trossard (Zeqiri, 87.), Maupay (Connolly, 83.). Menedzser: Graham Potter
Gólszerző: Alzate (56.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 21 14 5 2 39–13 +26 47
2. Manchester United 22 13 5 4 46–27 +19 44
3. Leicester City 22 13 3 6 39–25 +14 42
4. Liverpool 22 11 7 4 43–25 +18 40
5. West Ham 22 11 5 6 34–28 +6 38
6. Everton 20 11 3 6 31–25 +6 36
7. Tottenham 20 9 6 5 34–21 +13 33
8. Chelsea 21 9 6 6 35–23 +12 33
9. Aston Villa 20 10 2 8 35–24 +11 32
10. Arsenal 22 9 4 9 27–22 +5 31
11. Leeds United 21 9 2 10 36–38 –2 29
12. Southampton 21 8 5 8 27–34 –7 29
13. Crystal Palace 22 8 5 9 27–37 –10 29
14. Wolverhampton 22 7 5 10 23–31 –8 26
15. Brighton & Hove Albion 22 5 9 8 24–29 –5 24
16. Newcastle 22 6 4 12 22–36 –14 22
17. Burnley 21 6 4 11 13–28 –15 22
18. Fulham 21 2 8 11 17–31 –14 14
19. West Brom 22 2 6 14 18–52 –34 12
20. Sheffield United 22 3 2 17 14–35 –21 11

 

Legfrissebb hírek

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
14 órája

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:45

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:53

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
2025.12.21. 19:30

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
2025.12.21. 11:18

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.20. 20:37

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.20. 18:04
Ezek is érdekelhetik