Itt már a baj nem kevés: ismét kikapott odahaza a Liverpool

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.02.03. 21:05
null
Ma sem ment a Poolnak (Fotó: AFP)
A Liverpool kikapott odahaza a Brightontól az angol Premier League 22. fordulójában, a kiscsapat most először nyert a PL-ben az Anfielden.

ANGOL PREMIER LEAGUE
22. FORDULÓ
Liverpool–Brighton & Hove Albion 0–1 (0–0)
Liverpool,Anfield,zárt kapuk mögött. V:Friend
Liverpool:
Kelleher – Alexander-Arnold, Henderson, N. Phillips, Robertson – Milner, Thiago Alcántara, Wijnaldum (Oxlade-Chamberlain, 64.) – Szalah, Shaqiri (Origi, 64.), Firmino (Cu. Jones, 79.).Menedzser:Jürgen Klopp
Brighton:R. Sánchez – Burn, Webster, Dunk – Gross, Bissouma, Alzate – White, March (Lallana, 67.) – Trossard (Zeqiri, 87.), Maupay (Connolly, 83.).Menedzser:Graham Potter
Gólszerző:Alzate (56.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Hat sérültje nélkül állt ki a Liverpool a Brighton ellen, és a bajnoki előtt nem sokkal kiderült, betegség miatt Alisson sem játszhat. A két új védő közül Ben Davies a cserék között foglalt helyet a lelátón, Ozan Kabak kicsivel arrébb, a VIP-ben.

Jobban kezdett így is a Pool, de Mohamed Szalah kihagyta a maga ziccerét (mostanában nincs topformában), majd hosszas és unalmas mezőnyharc után a vendégek lőhettek volna gólt, de az ötös elől jobbal a léc fölé hamarkodta a lehetőségét Dan Burn. Nagyon aktív volt a Leeds Unitedtől anno kemény öt euróért megszerzett Solly March is, akinek közeli lövését blokkolta Andrew Robertson, majd a szélső 18 méterről nem sokkal lőtt a léc fölé.

Sokkal jobban csipkedte magát a pihenő után a Mohamed Szalah, Roberto Firmino, Xherdan Shaqiri csatártrió, a brazil zseniális csel után közelről egy védőt talált telibe, majd 14 méterről a jobb alsó mellé lőtt. De ahogyan az ilyenkor lenni szokott, egy kósza támadás végén betalált az ellenfél, maradjunk annyiban, Steven Alzate (szerencsés) gólja is aláhúzta, nem véletlenül vett Klopp középső védőket...

A német mester beküldte gyorsan Divock Origit és Alex Oxlade-Chamberlaint, a másik oldalon beállt az egykori liverpooli Adam Lallana. Szalah kihagyott még egy helyzetet – és véget is ért szép csöndben a mérkőzés.0–1

A Brighton még sohasem nyert itt a PL-ben, a Pool még sohasem kapott ki Klopp alatt egymás után kétszer is odahaza.



Korábban
Leeds United–Everton 1–2(Raphinha 48., ill. G. Sigurdsson 9., Calvert-Lewin 41.)
Aston Villa–West Ham 1–3(Watkins 81., ill. Soucek 51., Lingard 56., 83.)
Burnley–Manchester City 0–2(Jesus 3., Sterling 38.)
Fulham–Leicester City 0–2(Iheanacho 17., Justin 44.)

Wolverhampton–Arsenal 2–1(Rúben Neves 45+5. – 11-esből, Joao Moutinho 49., ill. Pépé 32.)
Sheffield United–West Bromwich Albion 2–1(Bogle 56., Sharp 73., ill. M. Phillips 41.)

Manchester United–Southampton 9–0(Wan-Bissaka 18., Rashford 25., Bednarek 34. – öngól, Cavani 39., Martial 69., 90., McTominay 71., B. Fernandes 87. – 11-esből, D. James 90+3.)
Newcastle United–Crystal Palace 1–2(Shelvey 2., ill. Riedewald 21., Cahill 25.)
AZ ÁLLÁS
1. Manchester City21145239–13+2647
2. Manchester United22135446–27+1944
3. Leicester City22133639–25+1442
4. Liverpool22117443–25+1840
5. West Ham22115634–28+638
6. Everton20113631–25+636
7. Tottenham2096534–21+1333
8. Chelsea2196635–23+1233
9. Aston Villa20102835–24+1132
10. Arsenal2294927–22+531
11. Leeds United21921036–38–229
12. Southampton2185827–34–729
13. Crystal Palace2285927–37–1029
14. Wolverhampton22751023–31–826
15. Brighton & Hove Albion2259824–29–524
16. Newcastle22641222–36–1422
17. Burnley21641113–28–1522
18. Fulham21281117–31–1414
19. West Brom22261418–52–3412
20. Sheffield United22321714–35–2111

PERCRŐL PERCRE

De zajlanak még nagy csaták, Szabi, imádkozunk értetek!

90+4. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90+3. perc Sánchez elkap egy jobb oldali Arnold-beadást.

Négy perc a ráadás!

90. perc
Phillips emelése a kapusé, egyre jobban esik az eső, ez sem szól a hazaiak mellett.

89. perc Bissouma távolija távolról sem pontos.

87. perc Trossart le a vendégeknél, a svájc Andi Zeqiri váltja.

85. perc Conolly jobb oldali beadását Burn tízről a hazai kapushoz fejeli.

83. perc Aaron Conolly váltja Maupayt.

Pascal Gross 18 PL-gólpassznál jár, 10-zel többnél, mint bármelyik csapattársa, a ligában a németek közül csak Mesut Özil (54), Leroy Sané (28) és Dietmar Hamann (22) jutott messzebb nála ebben a műfajban.

81. perc Trossard lő két csel után ballal a kapuba kissé balról, hat méterről. Eldőlhetett volna, ha eldől Kelleher.

Az első PL-gól, a meccs első brightonos kapura lövéséből


80. perc Szalah emel az ötösre Milner elé, Sánchez vakrepülést mutat be, a meglepett Milner ötről nem találja el nemhogy a kaput, a labdát sem igazán.

79. perc Curtis Jones be, Firmino le.

Pedig a Pool megnyerte előző két bajnokiját. Jürgen Klopp csapata utoljára 2014-ben kapott ki kétszer egymás után odahaza: a Dortmund, a HSV és a Hannover ellen.

Lallana 178 meccsen 44 kanadai pontot termelt a Poolban.

77. perc Gross bal oldali kornerét egy hazai védőbe fejeli hatról Dunk, majd Burn lő jobbal 22-ről, kissé balról kapura, de ment vetődve Kelleher, a kipattanót nem éri el Maupay.

75. perc Burn kiharcol a balon egy szögletet.

73. perc Thiago passzát Ox jobbal 22-ről a léc fölé vágja.

70. perc HOPP, Arnold szép jobb oldali beadását Szalah ballal tízről nem sokkal vágja a léc fölé. Sánchez kapus már verve volt.

67. perc Adam Lallana váltja.

66. perc Ápolni kell Marchot, hosszasan, a pályán. Csere lesz.

64. perc
Shaqiri és Wijnaldum be, Divock Origi és Alex Oxlade-Chamberlain be.

63. perc Thiago mesteri löbbölését ellőhetné Firmino az ötös bal sarka elől ballal, de annyit vacakol, hogy szereli őt Dunk.

59. perc Webster fejel az ötös bal sarkáról a léc fölé egy túloldalról érkező Gross-kornert.

56. PERC ITT A GÓL! Gross ad be jobbról ballal, a bal alsó elől középre fejeli a labdát Burn, Phillips elvéti a labdát, köszöni szépen STEVEN ALZATE, és jobbal hat méterről félmagasan a bal sarokba lő. Nem kis szerencsével: 0–1!

52. perc Arnold jobb oldali beadását rosszul éri el fejjel az ötösön Firmino, kiszorított helyzetből, majd a brazil jobbal a jobb alsó mellé lő 14-ről, Bissouma mentett nagyot! Vasember.

50. perc Bissouma a földön, ápolás, elcsúszott, majdnem eltört a lába. Elképesztő jelenet volt!

47. perc Szép támadás, Firmino zseniális csel után ballal az elé bevetődő Dunkba lő!

46. PERC CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

A Brighton az előző három meccsén nem lapott gólt, a négy klubrekord lenne az élvonalra vonatkozóan.


TRANSZFERÖSSZEFOGLALÓ. Hasítottak a W-betűsök, megnyerte a telet a Liverpool?


45+2. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45+1. perc Maupay hétről a léc fölé fejeli March beadását, de les.

45. perc Végre valami izgalom! A Maupay lábfejét megtaposó Georginio Wijnaldum kap sárga lapot. Egy perc a ráadás.

41. perc Arnold jobb oldali beadása éppen csak eldöcög a kapusig.

A Pool 1984-ben volt utoljára három hazai meccsén gólképtelen sorozatban, még Joe Fagan alatt. Sőt az egyetlen címvédő, aki ilyet tett, a United volt, 2002-ben, a hajrában.

36. perc Robertson kisszöglete után rossz Thiago beadása, karok a magasban. Csoportos bosszankodás.

34. perc March lő ballal 17-ről nem sokkal a léc fölé, Kelleher rajta volt.

A Liverpool 68-as hazai veretlenségi sorozata a minap ért véget, a Burnley ellen. 2012 óta nem kaptak ki kétszer egymás után odahaza a Vörösök, akkor az Arsenal és az MU nyert ott egymás után.

31. perc Trossard most középen indul meg, de Robertson ide is követi, szabadrúgás, a beadást 14-ről nagyon a léc fölé fejeli White.

25. perc
Trossard-t szereli a jobbon három csel után Robertson, az első kicselezett.

23. perc FÖLÉ! March passzával Maupay bedob egy, kettő, három passzt, ballal hétről kapura lő aztán, kissé jobbról, de blokkol Robertson, a kipattanó azonban Burné, ám ő jobbal hatról, középről gyatrán a kapu fölé emeli a labdát!

16. perc Phillips menti szépen March beadását, de les.

A Brighton ma sorozatban a 9. bajnokiján kaphat ki itt, 1982-ben diadalmaskodott ezt meglőzően az Anfielden.

15. perc Milner balról ad be, picit hosszan Szalahnak.

14. perc Szalah jobb oldali beadása magas középen Milnernek, a labda meg elpattan az ötös bal sarkán Firmino lábáról.

9. perc Milner remek, lapos passzát elvéti a jobb sarok előtt Firmino, oda a helyzet, sőt kirúgás.

A Liverpool 12 mérkőzés óta veretlen a Brighton ellen, 1984 januárja óta.

6. perc Nagyon szép hazai támadás, sokpasszos, de azután visszafordulnak.

3. perc Helyzettel, Henderson remek ívelését Szalah ballal 11-ről, kissé balról a léc fölé pazarolja!

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak tiszta vörösben, a vendégek kék mezben és fehér nadrágban.

A címvédő most a harmadik helyen áll, s pályaválasztóként remek a mérlege, 7–2–1. Ám előző három hazai összecsapásán maradt nyeretlen, a West Brommal és a Manchester Uniteddel ikszelt, míg a Burnley meglepetésre kirabolta. A Brighton vendégként a közepesnél valamivel gyengébben teljesít, 3–3–4 a mutatója. A Newcastle, az Aston Villa és a Leeds otthonában nyert. A 17. helyen álló együttes eddigi mindhárom élvonalbeli bajnokiját elveszítette az Anfielden, míg kilenc éve FA-kupa-mérkőzésen 6–1-re kapott ki vetélytársától.
Liverpool–Brighton 2017–2018: 4–0, 5–1, 2018–2019: 1–0, 1–0, 2019–2020: 2–1, 3–1, az ősszel: 1–1


Egy kis örökmérleg:
32 találkozó, 19 poolos és 4 brightonos sikerrel, 75, ill. 35 rúgott góllal.

JÖTTEK-MENTEK!
A Liverpooltól a Brightonhoz:

2020, Adam Lallana, ingyen
2014, Joao Carlos Teixeira, kölcsönbe
1981, Jimmy Case, 530 000 euró
A Brightontól a Liverpoolhoz:
1983, Michael Robinson, 300 000 euró
1981, Mark Lawrenson, 1 850 000

Eltiltott nincs.

A hazaiaktól Naby Keia, Diogo Jota, Virgil van Dijk, Alisson, Sadio Mané, Joel Matip és Joe Gomez sérült, a vendégektől Adam Lallana, Danny Welbeck, Alireza Dzsahanbahs és Tariq Lamptey maródi.

Klopp szerint Davies izgalmas igazolás, de azért van annyira őszinte, hogy elmondta, ha nem lettek volna kényszerhelyzetben, aligha a másodosztályú Prestonból erősítenek. A szükség bizony törvényt bont.

Ben Davies a másodosztályú Prestontól érkezett, érte bónuszokkal együtt legfeljebb 1.5 millió fontot meg az esetleges továbbértékesítéséből származó összeg húsz százalékát fizeti a Pool, aamely az idény végéig vette kölcsön a fiatal védőt, akiért Sepp van den Berget is odaadta (Minamino Takumit pedig a Southamptonnak adta kölcsön).

A húszéves Ozan Kabak a Schalkétól érkezett, gyakorlatilag próbaidőre, az idény végéig kölcsönben lesz, ráadásul a Pool rábírta a gelsenkirchenieket (akik az Arsenallal szerződést bontó Shkodran Mustafit szerződtették a távozó helyére), hogy nem kell kötelező jelleggel megvenni a bekket, hanem csak opciójuk van rá. Az ne tévesszen meg senkit, hogy Kabak a pocsékul teljesítő Schalkéból érkezik, bár ebben az idényben az ő teljesítménye is visszaesett, Kloppnak elsősorban az önbizalmát kell helyreállítania. No meg a The Athletic szerint több olyan ember is jó szívvel ajánlotta Kabakot, akinek ad a szavára a német edző, korábbi mainzi főnöke, Christian Heidel, jó barátja, a Schalke volt edzője, David Wagner is köztük volt.

Többek között Fabinho és Jordan Henderson is játszott belső hátvédet, de nekik a középpályán a helyük, gy a csapat máshol gyengül, ha hátrébb kerülnek. Az ősszel egyébként Fabinho is hiányzott, most sem egészséges, a hétvégén talán visszatér a Manchester City ellen. Ennek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy a kezdeti vonakodás ellenére a Pool a téli átigazolási időszak legvégén két középső védőt szerződtetett. Mivel a csapat a bajnoki címért is versenyben van és a Bajnokok Ligájában is áll, a döntéshozók úgy vélték, indokolt erősíteni, ha reménytelen lenne a helyzet, a klub még ezt a (minimális) anyagi kockázatot sem vállalta volna januárban.

A védelem vezére, Virgil van Dijk októberben szenvedett súlyos térdsérülést, Klopp szerint nyárig aligha tér vissza. Az idény elején úgy tűnt, Joe Gomez lehet a holland állandó párja a védelem közepén, ám ő néhány héttel később szintén kidőlt, és biztosan nem léphet pályára már ebben az évadban. Joël Matip meg amúgy is sérülékeny, 2019 szeptembere óta nem játszott egymás után két bajnokinál többet, és hétfőn kiderült, bokaszalag-sérülése miatt ő sem játszhat már az idényben. A német szakvezető próbálta házon belül megoldani a gondokat. A Liverpool az eddig lejátszott 21 bajnoki forduló során 12 különböző belsővédő-párossal játszott.

A elmúlt években a Liverpool bizonyította, nem akar mindenáron erősíteni, de tud gyorsan cselekedni, ha a megfelelő kiszemeltről van szó. Még akkor is, ha ez a lehetőség a téli átigazolási időszakban adódik. Ezúttal azonban kényszerből erősített a csapat, bár Jürgen Klopp menedzser korábban többször is úgy nyilatkozott, szerinte nem érkezik senki, a belső védők kidőlésével azonban nem lehetett előre kalkulálni.


ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A LIVERPOOL–BRIGHTON LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik