PL: nincs kegyelem, ismét kényszerpihenőn Fernandinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.04. 19:10
„Fernandinho letölti négymeccses eltiltását” – áll az FA közleményében. Az év első mérkőzésén mindössze harminckét perc után kiállított középpályás hiába fellebbezett, nem sikerült meggyőznie az angol szövetség illetékeseit arról, hogy csökkentsék eltiltásának időtartamát. A brazil futballistának így egy kupamérkőzést és három bajnokit kell kihagynia.

Mint ismert, Fernandinho a Burnley elleni találkozón csúszott rá páros lábbal Johann Gudmundssonra – ezért a cselekedetéért a játékvezető egyből felmutatta neki a piros lapot.

A játékos és csapata, a Manchester City ugyan fellebbezett a döntés ellen, az angol labdarúgó-szövetség, az FA azonban elutasította a kérelmet – ráadásul visszaesőként nem is a szokásos három, hanem négy mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A harmincegy esztendős sportembert idén már harmadszor küldték idő előtt zuhanyozni a játékvezetők: a Burnley elleni találkozón kívül a Borussia Mönchengladbach elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen, illetve a Chelsea elleni decemberi bajnokin állították ki.

Fernandinho a West Ham United elleni kupa-, és bajnoki mérkőzést, továbbá a Tottenham és az Everton elleni találkozókat kényszerül majd kihagyni.Fernandinho a Burnley elleni találkozón csúszott rá páros lábbal Johann Gudmundssonra – ezért a cselekedetéért a játékvezető egyből felmutatta neki a piros lapot.

A játékos és csapata, a Manchester City ugyan fellebbezett a döntés ellen, az angol labdarúgó-szövetség, az FA azonban elutasította a kérelmet – ráadásul visszaesőként nem is a szokásos három, hanem négy mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A harmincegy esztendős sportembert idén már harmadszor küldték idő előtt zuhanyozni a játékvezetők: a Burnley elleni találkozón kívül a Borussia Mönchengladbach elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen, illetve a Chelsea elleni decemberi bajnokin állították ki.

Fernandinho a West Ham United elleni kupa-, és bajnoki mérkőzést, továbbá a Tottenham és az Everton elleni találkozókat kényszerül majd kihagyni.

A West Ham viszont sikerrel fellebbezett Szofian Feguli hárommeccses eltiltása ellen. Az algériai játékost hétfőn a Manchester Unitedtől 2–0-ra elveszített bajnoki mérkőzés 15. percében állította ki a játékvezető, Slaven Bilic már a lefújás után élesen kritizálta a döntést – mert szerinte az ellenfél védője, Phil Jones volt szabálytalan. Ezek szerint igaza volt..

Legfrissebb hírek

Megszenvedett az Evertonnal, de Carrickkel tovább szárnyal a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.02.23. 23:01

A Spurs új edzője szerint szembejött a valóság az Arsenal ellen; a szakértők Gyökerest dicsérték

Angol labdarúgás
2026.02.23. 09:29

Arne Slot Szoboszlairól: Mindenki arra számított, hogy azonnal beadja, de ő...

Angol labdarúgás
2026.02.23. 08:13

Eze és Gyökeres is duplázott, az Arsenal simán hozta az észak-londoni derbit

Angol labdarúgás
2026.02.22. 19:40

Tóth Alex egy dedikált mezzel ajándékozta meg Orbán Viktort – videó

Légiósok
2026.02.22. 18:06

Szoboszlai beadása kellett a végén, a Liverpool nehezen győzött Nottinghamben

Angol labdarúgás
2026.02.22. 17:07

Nehéz terepre készül a Szoboszlai vezette Liverpool

Angol labdarúgás
2026.02.22. 07:25

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04
Ezek is érdekelhetik