PL: az éllovas Man. City újabb könnyű győzelmet aratott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.01. 17:55
null
A Manchester Citynek kétszer is szerencséje volt a kipattanónál (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 14. fordulójában a listavezető Manchester City otthon 3–1-re legyőzte a Bournemouth-t.

A címvédő az első negyedórában hiába birtokolta 70 százalékban a labdát, még nem tudott a kapuba találni, de ez négy másodperccel később már összejött: Zincsenko felívelése után Begovic Sané próbálkozását még hárította, a kipattanó viszont éppen Bernardo Silva elé került, aki nem hibázott (1–0).

A félidő végén meglepetésre egyenlítettek a vendégek, Francis jobb oldali beadása után Wilson fejese a bal felső sarokban kötött ki (1–1).

Nem sokáig kellett aggódniuk a hazai szurkolóknak, az 57. percben újra a City vezetett: Danilo löketét még védte a kapus, a kipattanóval azonban újra pechje volt, Sterling pedig betalált (2–1).

A 79. percben Gündogan állított be a végeredményt, Sané centerezése után a honfitársa fejezte be az akciót (3–1).

ÖSSZEFOGLALÓ


A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

Az első tíz meccsét nyeretlenül záró, azóta háromszor győző Newcastle United menetelésének a West Ham United és Chicharito vetett véget: Javier Hernández a 11. percben jobb oldali Snodgrass-beadás után volt eredményes, a második félidőben pedig kiugrást követően talált be, a végeredményt Felipe Anderson állította be, a 93. percben (0–3).

A Huddersfield nagyszerűen kezdte a Brighton elleni meccsét, hiszen Jörgensen fejesével már az első percben vezetett, ám Mounié talpalása miatt a 32. percben emberhátrányba került, amit a vendégek megbüntettek (1–2).

A 2016-os bajnok Leicester City az első félidő derekára eldöntötte a Watford elleni meccset, előbb Vardy értékesítette magabiztosan az ellene elkövetett szabálytalanság miatt megítélt büntetőt, majd Albrighton passza után Maddison szerzett szép gólt (2–0).

A Crystal Palace is 2–0-ra nyert otthon, méghozzá a Burnley ellen. A második találatról alighanem még sokat fognak beszélni.

Townsend bombagólja



ANGOL PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ
Crystal Palace–Burnley 2–0 (McArthur 16., Townsend 78.)
Huddersfield Town–Brighton & Hove Albion 1–2 (M. Jörgensen 1., ill. Duffy 45+4., Andone 69.)
Leicester City–Watford 2–0 (Vardy 12. – 11-esből, Maddison 23.)
Manchester City–AFC Bournemouth 3–1 (Bernardo Silva 16., Sterling 57., Gündogan 79., ill. Wilson 44.)
Newcastle United–West Ham United 0–3 (J. Hernández 11., 64., F. Anderson 93.)
Southampton–Manchester United 2–2 (Armstrong 13., Soares 20., ill. R. Lukaku 33., Herrera 39.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 14 12 2 43–6 +37 38
2. Liverpool 13 10 3 26–5 +21 33
3. Tottenham 13 10 3 23–11 +12 30
4. Chelsea 13 8 4 1 28–11 +17 28
5. Arsenal 13 8 3 2 28–16 +12 27
6. Everton 13 6 4 3 20–15 +5 22
7. Manchester United 14 6 4 4 22–23 –1 22
8. Leicester City 14 6 3 5 20–17 +3 21
9. Bournemouth 14 6 2 6 23–21 +2 20
10. Watford 14 6 2 6 17–19 –2 20
11. Brighton & Hove Albion 14 5 3 6 16–20 –4 18
12. Wolverhampton 14 4 4 6 13–17 –4 16
13. West Ham 14 4 3 7 17–22 –5 15
14. Crystal Palace 14 3 3 8 10–17 –7 12
15. Newcastle 14 3 3 8 11–19 –8 12
16. Cardiff City 14 3 2 9 13–27 –14 11
17. Huddersfield Town 14 2 4 8 9–24 –15 10
18. Southampton 14 1 6 7 12–26 –14 9
19. Burnley 14 2 3 9 13–29 –16 9
20. Fulham 13 2 2 9 14–33 –19 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik