PL: az Arsenal-játékos élete álma volt a West Hambe igazolni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.28. 13:59
A 17 éves, sokra tartott tehetség, George Dobson az Arsenalból a West Hambe igazolt át, majd elismerte, az volt élete álma, hogy a rivális londoni klub játékosa legyen.

George Dobson az Arsenal U18-as csapatának kapitánya volt az előző szezonban, de az U21-eseknél is pályára lépett. A nagy tehetségnek tartott középpályás azonban gyerekkora óta West Ham-drukker, így amikor jött a lehetőség, hogy a „kalapácsosokhoz” kerülhet, nem sokat gondolkodott.

„Elképesztően boldog vagyok, hogy aláírhattam – mondta Dobson. – A West Hamnek szurkolok ötéves korom óta, el sem hiszem, hogy eljött ez a nap. Életem álma valósult meg akkor, amikor a kezembe fogtam a tollat.”

„Tíz éve vagyok az Arsenalnál, szép időszak volt ez, a klub segített futballistává válnom, de most eljött az idő a váltásra. Alig várom, hogy végre pályára léphessek itt, mindent megteszek a csapat sikeréért. Az Arsenal akadémiájáról kevesen jutnak fel az első csapathoz, itt pedig több lehetőségem lesz a játékra.”

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
10 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:26

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:45

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:29

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48
Ezek is érdekelhetik