PL: amikor legutóbb ilyesmi történt a Chelsea-vel, kiesett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.08. 07:43
null
Egy képben a Chelsea estéje (Fotó: Action Images)
Csak nem tud kikeveredni a mély hullámvölgyből a Chelsea labdarúgócsapata, amely – az eltiltott José Mourinho távollétében – 1–0-s vereséget szenvedett a Stoke City otthonában. A portugál menedzser olyan statisztikát könyvelhet el, mint pályafutása alatt még sosem.

Kezdjük Mourinho megpróbáltatásaival: az OptaSports adatai szerint a Chelsea menedzsere karrierje során először könyvelt el hét vereséget egy bajnoki szezonban. A londoniak 1978–1979 óta nem veszítettek el hetet első tizenkét bajnokijukból – akkor 20 ponttal a bajnokság utolsó, 22. helyén végeztek, és ennek megfelelően ki is estek az élvonalból.

A Premier League története során egyetlen csapat tudta visszaverekedni magát az első hat közé hasonlóan pocsék szezonkezdet (11 vagy kevesebb pont 12 mérkőzésből) után: 2003–2004-ben az Aston Villa, mely a 6. helyen zárt.

„Biztosan elég jól játszottunk ahhoz, hogy ne távozzunk üres kézzel, de most olyan passzban vagyunk, hogy a szerencse is elkerül minket. Eltaláltuk a kapufát, ziccereket hibáztunk, magunknak tesszük nehézzé a meccseket... José Mourinho a szállodában tartotta meg a meccs előtti eligazítást nekünk. Hogy lehet-e váltás a kispadon? Ez nem a mi dolgunk, mi a menedzser mögött állunk, ahogy a játékunkon is látszik. Úgy gondoljuk, ő a megfelelő ember arra, hogy vezesse a csapatot, követjük és dolgozunk érte. A szelleme mindig velünk tart, érte harcoltunk” – értékelt a BBC-nek Asmir Begovic, a Chelsea kapusa.

„Nagyszerűen küzdöttünk, minden megvolt bennünk ahhoz, hogy felvegyük a versenyt Európa egyik legjobb csapatával, amely tele van világklasszissal. A Chelsea jól játszott ma, egyáltalán nem volt rossz. Nincsenek jó eredményei, de nem kételkedem benne, hogy fordul a szerencséje” – hangzott a Stoke-menedzser Mark Hughes villámértékelése.

Stoke City–Chelsea

ANGOL PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ

Leicester City–Watford 2–1 (Kanté 53., Vardy 65. – 11-esből, ill. Deeney 76. – 11-esből)
Manchester United–West Bromwich Albion 2–0 (Lingard 52., Mata 92. –11-esből)
Norwich City–Swansea City 1–0 (Howson 70.)
Sunderland–Southampton 0–1 (Tadics 69. – 11-esből)
West Ham United–Everton 1–1 (Lanzini 30., ill. Lukaku 43.)
AFC Bournemouth–Newcastle 0–1 (A. Pérez 27.)
Stoke City–Chelsea 1–0 (Arnautovic 53.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester City 11 8 1 2 26– 9 +17 25
2. Arsenal 11 8 1 2 21– 8 +13 25
3. Leicester City 12 7 4 1 25–20 +5 25
4. Manchester United 12 7 3 2 17– 8 +9 24
5. West Ham United
12 6 3 3 23–16 +7 21
6. Tottenham 11 5 5 1 19– 9 +10 20
7. Southampton 12 5 5 2 19–13 +6 20
8. Everton 12 4 5 3 20–16 +4 17
9. Liverpool 11 4 5 2 12–12 0 17
10. Crystal Palace 11 5 1 5 12–11 +1 16
11. Watford 12 4 4 4 11–12 –1 16
12. Stoke City 12 4 4 4 10–12 –2 16
13. West Bromwich Albion 12 4 2 6 10–16 –6 14
14. Swansea 12 3 4 5 12–16 –4 13
15. Norwich City 12 3 3 6 16–23 –7 12
16. Chelsea 12 3 2 7 16–23 –7 11
17. Newcastle 12 2 4 6 13–22 –9 10
18. Bournemouth 12 2 2 8 12–25 –13 8
19. Sunderland 12 1 3 8 13–26 –13 6
20. Aston Villa 11 1 1 9 10–20 –10 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik