PL: a Newcastle sztáredzőt hozhat el Olaszországból – sajtóhír

R. P.R. P.
2022.05.17. 18:41
null
Mourinho távozik (Fotó: AFP)
Érdekes húzásra készül a Newcastle: a Premier League-ben szereplő angol labdarúgóklub megpróbálja megszerezni José Mourinhót a Roma vezetőedzőjét – írta meg a Marca Twitter-oldala.

 

A német és az angol stílust ötvöző Frankenstein – így alakult át Eddie Howe-val a Newcastle

Több szempontból is érdekes lenne a Portóval és az Interrel összesen kétszeres Bajnokok Ligája-győztes tréner elcsábítása Angliába. Egyrészt a portugál szerződése csak 2023–2024-ben jár le – bár a szaúdi háttérrel a kivásárlás aligha okozna gondot. Másrészt a „szarkák” jelenlegi menedzsere, Eddie Howe a nem túl jó idénykezdet után stabillá tudta tenni a Newcastle teljesítményét a Premier League középmezőnyében. Howe-t 2021 novemberében nevezték ki.

Nem valószínűsíti az üzletet az sem, hogy a Roma a nemzetközi kupaporondon jól szerepel Mourinhóval, hiszen Európa-konferencialiga-döntőre készül.

Az ügy érzelmi szálát viszont erősíti, hogy Mourinho annak idején együtt dolgozott a Barcelonánál azzal a Bobby Robsonnal, aki később éppen a Newcastle menedzsere lett.

 


 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
14 órája

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
16 órája

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
19 órája

Működött az öregróka-ösztön – ódákat zeng Mourinho taktikájáról a Real Madrid legendája

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 17:37

Gareth Southgate nem tervezi a visszatérést a Premier League-be

Angol labdarúgás
2026.10.15. 16:47

Gian Piero Gasperini: A legváratlanabb módon akadtunk el a célvonalon

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 07:34

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
2026.10.13. 11:29

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34