PL: a nagy kedvvel játszó MU simán legyőzte Eriksenéket

Vágólapra másolva!
2022.05.02. 22:50
null
Bruno Fernandes (jobbra) góljával a Manchester United hamar megszerezte a vezetést a Brentford ellen (Fotó: Getty Images)
A Manchester United 3–0-ra legyőzte hazai pályán a Brentfordot az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 35. fordulójának záró mérkőzésén.

 

A Manchester United összeállítása: De Gea – Dalot, Lindelöf, Varane, Alex Telles – McTominay, Matics (Fred, 71.) – Elanga (Cavani, 75.), Mata (P. Jones, 75.), Bruno Fernandes – C. Ronaldo

A szó legszorosabb értelmében a Manchester United nem kezdte jól a mérkőzést, mert az előző négy bajnokiján összesen tíz pontot összegyűjtő, ezeken három győzelmet arató és egy döntetlent játszó Brentford az első percben kétszer is odakerült a tizenhatosán belülre, de miután átvészelték Christian Eriksenék kezdeti rohamait, a „vörös ördögök” viszonylag hamar megszerezték a vezetést. Még csak a kilencedik percben jártunk, amikor Anthony Elanga beadását követően Bruno Fernandes helyezett a Brentford kapujába. 1–0 – VIDEÓ ITT!

Az első félidő végén Cristiano Ronaldo is betalált, de a VAR-rendszer közreműködésével az ő találatát les miatt érvénytelenítette a játékvezetői csapat. VIDEÓ ITT! A Manchester United játékosai egyébként az első félidőben több mint 400 passzt adtak egymásnak, ebben lehet szerepe a nyáron minden bizonnyal távozó Juan Matának, aki a mostani idényben először került be az MU kezdőcsapatába.

A fordulás után a nagy kedvvel játszó hazai csapat megduplázta előnyét, Cristiano Ronaldo értékesítette a saját maga által kiharcolt tizenegyest. 2–0 – VIDEÓ ITT!

Nem volt kétséges, Cristiano Ronaldót felborították a tizenegyes előtt (Fotó: Getty Images)
Nem volt kétséges, Cristiano Ronaldót felborították a tizenegyes előtt (Fotó: Getty Images)

A statisztikák szerelmeseinek: a portugál világklasszis a 123. különböző klubnak talált be profi pályafutása során, és ebben az évben csak Szon Hung Min szerzett nála több gólt a PL-ben (11, illetve 10). Ronaldo a Madridba igazolása előtti utolsó idényében 33 angol bajnoki mérkőzésen szerzett 18 gólt, ugyanezt a gólmennyiséget ebben az évadban 29 találkozón érte el.

Tíz perccel később Ralf Rangnick „megtapsoltatta” a United színeiben az Old Traffordon utoljára pályára lépő Nemanja Maticsot, majd Raphaël Varane találata (VIDEÓ ITT!) után Matát is lecserélte (VIDEÓ ITT!). A vége 3–0, ha a Manchester United gyakrabban játszott volna ilyen odaadással ebben az idényben, akkor lehet, hogy most már nem csak matematikai esélye lenne a BL-indulás kiharcolására…

Cristiano Ronaldóék az utolsó két fordulóban a Brighton és a Crystal Palace vendégei lesznek.

ANGOL PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ
Manchester United–Brentford 3–0
(Bruno Fernandes 9., C. Ronaldo 61. – 11-esből, Varane 72.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 34 26 5 3 84–21 +63 83
2. Liverpool 34 25 7 2 86–22 +64 82
3. Chelsea 34 19 9 6 68–29 +39 66
4. Arsenal 34 20 3 11 54–41 +13 63
5. Tottenham 34 19 4 11 59–39 +20 61
6. Manchester United 36 16 10 10 57–52 +5 58
7. West Ham 35 15 7 13 53–46 +7 52
8. Wolverhampton 34 15 4 15 33–32 +1 49
9. Brighton & Hove Albion 35 10 14 11 34–42 –8 44
10. Newcastle 35 11 10 14 40–56 –16 43
11. Leicester City 33 11 9 13 48–54 –6 42
12. Crystal Palace 34 9 14 11 45–42 +3 41
13. Aston Villa 33 12 4 17 44–46 –2 40
14. Brentford 35 11 7 17 41–52 –11 40
15. Southampton 35 9 13 13 41–58 –17 40
16. Burnley 34 7 13 14 31–46 –15 34
17. Leeds United 34 8 10 16 38–72 –34 34
18. Everton 33 9 5 19 35–55 –20 32
19. Watford 34 6 4 24 32–69 –37 22
20. Norwich City 34 5 6 23 22–71 –49 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik