PL: 2021-ben összeállhat a Haaland, Werner duó – sajtóhír

2020.12.25. 19:29
null
Erling Haaland máris kinőtte a Bundesligát? (Fotó: AFP)
Újabb klasszis támadóra vetett szemet a Chelsea, írja a Sky Sport Italia. Az olasz lap beszámolója szerint Erling Haalandot szeretné 2021 nyarán megszerezni a londoni klub.

 

Erling Haaland az év elején szerződött a Borussia Dortmundhoz a Red Bull Salzburgtól. A koronavírus sújtotta körülmények között is remekül alkalmazkodott a német Bundesliga jelentette kihívásokhoz, 22 bajnokin 23 gólt szerzett és további öt gólpasszt osztott ki. Már szerződtetésekor arról lehetett olvasni, a BVB amolyan dobbantó lehet számára az igazán elit csapatok, a Real Madrid, a Barcelona, a Liverpool vagy a Manchester City irányába.

A Sky szerint a Chelsea most ismét kiélezné a versenyfutást, nem mellékesen pedig meg is szerezné Haalandot. A Leedsben született, 20 éves csatár lehetne az új csúcsék Frank Lampard együttesében, ebben az esetben pedig a 2020 nyarán megszerzett Timo Werner inkább a bal szélről indulhatna a jövőben, miként most is sokszor teszi, ha Tammy Abraham is a pályán van.

A Sky Sport Italia az átigazolásról szóló terv egyéb részleteit nem közölte, így a lehetséges vételárat sem. A Transfermarkt adatai alapján mindenesetre nehéz elképzelni, hogy Haaland 100 millió euró alatti összegért mozdítható legyen – ennyire becsülik a jelenlegi piaci értékét. Január 1-jén még 20 millióért vette meg a német együttes. Szerződése 2024 nyaráig szól.

 

Legfrissebb hírek

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
1 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
12 órája

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
19 órája

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
2026.08.30. 17:13

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
2026.08.30. 14:46

Világbajnok kapussal erősített a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.30. 11:16

A Spurs a második bajnokiját is elbukta De Zerbivel, megvan a Newcastle első győzelme

Angol labdarúgás
2026.08.29. 20:34