MU: Tüntetni akarnak ellenem? Szívük joga! - Moyes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.28. 17:28
null
Moyes bízik a csapatában, a Villán „vezetné le” a City elleni kudarcot (Fotó: Action Images)
Megtartotta a hétvégi Premier League-forduló előtti sajtótájékoztatóját David Moyes, a Manchester United menedzsere. A sokat támadott szakvezető elmondta: csapata továbbra is bízik benne és a közösen elvégzett munkában, ám változtatásokra van szükség a United keretében – és ezek nem egyik napról a másikra következnek be.

„A játékosaim nagyszerű munkát végeznek az edzéseken, jó a munkakapcsolatunk. De a célunk egy győztes csapat összekovácsolása. Sokan jönnek hozzám, azt kérdezve, miért nem teljesítünk jól egy ilyen csapattal? Megvannak az okai. Új menedzser vagyok az együttesnél, és mindenki tisztában van azzal a klubnál, hogy változtatni kell a kereten. Ez időbe telik. Meg kell érteni mindenkinek, hogy a változások nem egyik napról a másikra következnek be. Egy hosszú út elején járunk” – kezdte Moyes.

„Úgy megyünk neki a Villa elleni mérkőzésnek, hogy feldobottan készülhessünk a Bayern elleni találkozóra. A West Ham otthonában jól játszottunk, ha azt hozzuk, nagyon elégedett leszek. Aztán viszont Európa talán legjobb csapata jön – már nagyon várjuk azt a mérkőzést. A játékosaim tudják, hogy a City ellen nem nyújtottak elég jó teljesítményt, és az Aston Villa ellen bizonyítani akarnak” – folytatta.

Moyestól megkérdezték, hogy mi a véleménye arról a hírről, mely szerint elégedetlen MU-szurkolók egy csoportja repülőt akar bérelni, hogy a gép az Aston Villa elleni bajnoki előtt egy Moyes-ellenes üzenetet vigyen az Old Trafford fölé.

„Hallottam, hogy beszélnek erről. Szívük joga ezt tenni – mondta – Hozzáteszem, nagy támogatást is kapok szurkolókról. Múlt este vacsora alatt jöttek hozzám United-drukkerek, és biztattak: »gyerünk, folytasd, tisztában vagyunk vele, milyen helyzetben van a klub és a csapat!«”

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
1 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30
Ezek is érdekelhetik