MU: Maguire a Man. Unitednél folytatja – hivatalos

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.08.05. 13:39
null
Maguire a Manchester Unitednél folytatja (Fotó: manutd.com)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United bejelentette, hogy szerződtette a Leicester City játékosát, Harry Maguire-t.

 

A 20-szoros angol válogatott védő hat plusz egy éves szerződést írt alá a manchesterieknél. Bár a csapatok nem erősítették meg hivatalosan a vételárat, a Leicester City klubrekordról ír, az angol lapok 80-85 millió font körüli összegről számolnak be. Pénteken már több vezető angol sportportál közölte, hogy megszületett a megállapodás a csapatok között, azóta minden részletet tisztáztak a játékossal is.

„Nagyon örülök, hogy aláírhattam ehhez a nagyszerű klubhoz. Nagyon élveztem a Leicesternél töltött időmet, szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a klubnál, és a szurkolóknak is az elmúlt két idény fantasztikus támogatásáért. Ám amikor a Manchester United kopogtat az ajtódon, az elképesztő lehetőség” – nyilatkozta már az MU játékosaként Maguire.

„A menedzserrel folytatott beszélgetéseim után izgatott vagyok a csapattal kapcsolatos tervek hallatán. Világosan látszik, hogy Ole olyan gárdát épít, amely trófeákat nyerhet. Már várom, hogy találkozhassak az új csapattársaimmal, és elkezdődjön az idény.”

Maguire két idény alatt 76 hivatalos meccsen lépett pályára a Leicesternél, öt gólt szerzett. A Hull Citytől érkezett 2017 nyarán, előtte a Sheffield Unitednél, illetve kölcsönben a Wigannél szerepelt profiként.

Manchester United on Twitter

We have an important announcement to make... Welcome, @HarryMaguire93 #MUFC



Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
19 órája

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
20 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
21 órája

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:11

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 11:43
Ezek is érdekelhetik