MU: 2018-ig kidőlt Mourinho egyik alapembere

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.23. 14:59
null
Itt már tudták a United játékosai, hogy nagy a baj (Fotó: AFP)
Leghamarabb 2018 januárjában térhet vissza súlyos térdsérüléséből Marcos Rojo, a Manchester United labdarúgócsapatának védője – erősítette meg a csapat menedzsere, José Mourinho.

 

Az 54-szeres argentin válogatott védő az Anderlecht elleni Európa-liga-negyeddöntő második mérkőzésén szenvedett súlyos térdsérülést, ami miatt a szezon hátralévő részében már nem léphetett pályára.

Rojót májusban meg is kellett műteni, és bár Mourinho szerint jól halad a rehabilitációja, valószínűleg csak januárban játszhat ismét.

„Luke Shaw lesz az első visszatérő, szeptembert mondanám reálisnak. Ashley Young októberben térhet vissza, míg Marcos Rojo esetében a január a legvalószínűbb” – mondta a portugál szakember.

Rojónak az előző szezon korábbi szakaszában is adódtak gondok a térdével, amikor viszont egészséges volt, Mourinho alapemberként számolt vele. A 2016–2017-es idényben összesen 41 mérkőzésen lépett pályára, ezeken a meccseken egy gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Vörös riasztás Liverpoolban a válogatott szünet előtt

Angol labdarúgás
2025.11.11. 08:07

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
2025.11.10. 13:09

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.11.10. 07:32

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
2025.11.09. 21:12

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2025.11.09. 19:31

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
2025.11.09. 17:37

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37
Ezek is érdekelhetik