A mérkőzés elején és a legvégén is jobb volt a Peliszter: kikapott a BL-ben a Szeged

Vágólapra másolva!
2025.11.12. 20:35
null
Nagyot harcolt a Szeged, de a végén a hazaiak összpontosítottak jobban (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában 25–24-re kikapott az Eurofarm Pelisztertől idegenben, a csoportkör 7. fordulójában.

Szomorú napok közepette kellett elutazniuk a szegedi kézilabdázóknak Észak-Macedóniába. A magyar klub két nemrég elhunyt alakját is gyászolja: az alapító-elnök Bérczi Mihály mellett Dobozi Ivánt is az elmúlt napokban veszítette el, a technikai vezető a múlt hét szombati, Veszprém ellen 32–31-re elveszített rangadó közben lett rosszul és veszítette életét.

A Szegedre ráadásul az utolsó igazán kellemetlen balkáni katlanban várt fontos feladat. Ahhoz, hogy továbbra is megmaradjon az esélye a biztos negyeddöntőt érő első két hely valamelyikére, a Boro Csurlevszki Sportcsarnok háromezer fanatikusa előtt kellett nagyot alkotnia. Michael Apelgren vezetőedző dolgát tovább nehezítette, hogy Janus Smárason, Magnus Röd és Jérémy Toto sem volt bevethető.

A korábbi veszprémi Dejan Manaszkov pimasz átemelős góljával az Eurofarm Peliszter került előnybe, majd legnagyobb sztárja, Filip Kuzmanovszki is hamar betalált. A Szeged nem találta a megoldást az iráni Szaid Hejdariraddal szemben, akit Bánhidi Bence még fejbe is lőtt. Mario Sostaric hétméteresét már Nikola Mitrevszki védte ki, tíz perc és tizenkilenc másodperc kellett hozzá, hogy Borut Mackovsek megtörje a jeget (5–1).

Kőkemény védekezésével az ellenfél teljesen elbizonytalanította a szegedieket, a vezéregyéniségek közül Jim Gottfridsson eladta a labdát, Sostaric pedig mellé lőtte a ziccert. 10–5-ös hátrányban nagyon kellett a kapuba megérkező Tobias Thulin védése, a svéd játékos hét percen át nem kapott gólt.

A háromgólos hátrányból induló második félidő előtt úgy éreztük, hogy a szegedieknek tíz jó perccel meg lehetne nyerni ezt a meccset. A Peliszter sem támadott jól, gyakorlatilag Kuzmanovszkin múlt minden, rajta kívül főképp Európa-liga-szintű megoldásokat láthattunk a riválistól. A Szeged már 12–12-nél egyenlített, majd a 42. percben a vezetést is átvette, Lazar Kukics kígyózott be a védők között.

Mire eljött a meccs hajrája, ismét hátrányban találta magát a Szeged. A győzelem az utolsó percben dőlt el, Gottfridsson belemenése után Bogdan Radivojevics hétméteresből megszerezte a Peliszter mindent eldöntő gólját. A két csapat jövő hét csütörtökön a Pick Arénában ismét megmérkőzik egymással. Már mindenki játszott mindenkivel legalább egyszer a csoportkörben, jönnek a „visszavágók”, ellentétes pályaválasztással.

A Magdeburg hozta a kötelezőt
A címvédő a kissé szoros első percek után átvette az irányítást, végül magabiztos játékkal, 27–22-es hazai győzelemmel, a hatgólos Sebastian Barthold vezérletével gyűjtötte be a pontokat az RK Zagreb ellen. (M. B.)

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
7. FORDULÓ
B-CSOPORT 
Eurofarm Peliszter (északmacedón)–OTP Bank-Pick Szeged 25–24 (11–8)
Bitola, 3000 néző. V: Jorum, Kleven (norvégok). 
PELISZTER: Hejdarirad – Hackbarth 2, Hoszni, TAJNIK 3, PESEVSZKI 7, F. KUZMANOVSZKI 4 (1), Manaszkov 3 (1). Csere: MITREVSZKI (kapus), Abutovic, HENIGMAN 1, Widomski 1, Ezzeldin, Radivojevics 1 (1), Cehte 2, Petar Atanaszijevikj 1, Pavel Atanaszijevikj. Edző: Rubén Garabaya
SZEGED: Mikler R. – Sostaric, GARCIANDIA 6, KALARAS 2, Mackovsek 2, Jelinic, KUKICS 2. Csere: THULIN (kapus), BÁNHIDI 4, Gottfridsson 1, Frimmel 5 (4), Bodó 2, Szilágyi Benjamin. Edző: Michael Apelgren
Az eredmény alakulása. 10. p.: 5–0. 17. p.: 6–3. 23. p.: 10–5. 36. p.: 12–12. 42. p.: 13–14. 46. p.: 15–17. 51. p.: 19–20. 54. p.: 22–20. 57. p.: 23–24. Kiállítások: 8, ill. 8 perc. Hétméteresek: 4/3, ill. 5/4

    
B-CSOPORTMGyDVL-KGkP
1. Magdeburg77222–186+3614
2. Barca651189–161+2810
3. Wisla Plock642185–178+78
4. SZEGED734210–207+36
5. Paris SG734225–226–16
6. GOG734224–236–126
7. Peliszter725186–217–314
8. Zagreb77183–213–300

 

 

Legfrissebb hírek

A Veszprém 43 gólig meg sem állt Norvégiában

Kézilabda
5 órája

Férfi kézi BL: Balkáni katlanban javíthat a Szeged

Kézilabda
8 órája

Férfi kézilabda: a Veszprém a Gyöngyössel, a Szeged a DEAC-cal találkozik a Magyar Kupában

Kézilabda
2025.11.10. 12:07

Hugo Descat: A hitünk volt a fordítás kulcsa  Szegeden

Kézilabda
2025.11.10. 07:03

Gyász: a rangadó közben hunyt el a Szeged technikai vezetője

Kézilabda
2025.11.08. 19:39

Drámai végjáték Szegeden, hatgólos hátrányból felállva nyert a Veszprém

Kézilabda
2025.11.08. 18:28

Szeged–Veszprém: jön az idény első szuperrangadója!     

Kézilabda
2025.11.08. 11:57

Férfi kézi: Smárason Barcelonában járt, megszületett a megegyezés – videó

Kézilabda
2025.10.31. 12:19
Ezek is érdekelhetik