Manchester City: aláírt az angol válogatott középpályás – hivatalos

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.07.04. 11:24
null
Kalvin Phillips aláírt a Manchester Cityhez (Fotó: mancity.com)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City a hivatalos oldalán számolt be róla, hogy szerződtette Kalvin Phillipst a Leeds Unitedtől.

 

Az angol bajnoki címvédő közleménye szerint a 26 éves angol válogatott középpályás a négyes számú mezt kapta, és hat évre szóló szerződést írt alá. Az átigazolási díjat nem hozták nyilvánosságra, ám az ilyen ügyekben mindig jól jártas olasz sportújságíró, Fabrizio Romano úgy tudja, hogy a City 49 millió eurót fizet a játékosért – ez az összeg bizonyos feltételek teljesülése esetén nőhet –, emellett az üzlet részeként a 18 éves Darko Gyabi a Leedsnél folytatja a pályafutását.

„Borzasztóan örülök, hogy csatlakozhattam a Manchester Cityhez. A City ismét bebizonyította, hogy a legerősebb csapat az országban. Csodás kerete és menedzsere van, Pep Guardiolát okkal tartják a világ legjobb edzőjének. Elképesztő izgatottsággal tölt el, hogy az ő keze alatt játszhatok, tőle tanulhatok, valamint tagja lehetek a fantasztikus keretnek. Világklasszis klub, világklasszis stáb és létesítmények – egy álmom vált valóra azzal, hogy csatlakoztam a csapathoz. Alig várom, hogy belevágjunk, és minél több sikerhez segítsem a klubot” – mondta Kalvin Phillips.

Phillips 2014-ben mutatkozott be a Leeds felnőttcsapatában. Nyolc idény alatt 234 tétmérkőzésen szerepelt a klub színeiben, ezeken a találkozókon 14 gólt és 14 gólpasszt jegyzett.

Legfrissebb hírek

Guardiola angol válogatott tízessel pótolná De Bruynét – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.06. 22:47

Callum Styles két gólt szerzett a West Bromban, a Blackburn Tóth Balázzsal éppen lemaradt a rájátszásról

Angol labdarúgás
2025.05.03. 15:40

Birminghamből dobhatnak mentőövet a Man. City belga sztárjának – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.24. 15:22

Elképesztő összeget kereshet Raphinha, ha rábólint a szaúdi ajánlatra − sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.04.23. 18:16

Feljutottak a Premier League-be, mégis meneszthetik az edzőt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.23. 14:39

A Leeds és a Burnley bebiztosította feljutását, Szűcsék még reménykedhetnek

Légiósok
2025.04.21. 22:08

Kevin De Bruyne az évad végén elhagyja a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2025.04.04. 13:07

Rendkívüli nyitás a német játékospiacon is a klubvilágbajnokság előtt

Német labdarúgás
2025.04.02. 10:42
Ezek is érdekelhetik