Man. United: Cristiano Ronaldo nem eladó – Ten Hag

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.07.11. 14:02
null
Cristiano Ronaldo a portugál válogatott mezében (Fotó: AFP)
Cristiano Ronaldo jövőjével kapcsolatban sok találgatás látott napvilágot az utóbbi hetekben. Klubja, a Manchester United a hivatalos honlapján foglalt állást az ügyben hétfőn: a portugál világklasszis nem eladó.

 

„Jelenleg nincs velünk, aminek személyes okai vannak – idézi a klubhonlap Erik ten Hag menedzser hétfőn, a csapat bangkoki sajtótájékoztatóján elhangzott szavait. – Ettől függetlenül Cristiano Ronaldo szerepel a következő idényre készített terveinkben, ez a lényeg, már várom, hogy együtt dolgozhassunk.”

A BBC tudósítása szerint Ten Hag szájából az is elhangzott, hogy „Cristiano nem eladó, közösen szeretnénk sikereket elérni”.

A nemrégiben szerződtetett holland szakember megerősítette azt is, hogy már egyeztetett négyszemközt Cristiano Ronaldóval.

„Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nagyon jó beszélgetés volt – fogalmazott Ten Hag, akitől megkérdezték azt is, mikor csatlakozik a csapathoz a portugál: – Azt nem tudom megmondani. A mostani hiányzása igazolt, pillanatnyilag ez a fontos.”

A napokban Fabrizio Romano átigazolási gurura hivatkozva beszámoltunk arról, hogy bár CR távollétének hivatalos magyarázatában tényleg „családi okok” szerepelnek, a portugál labdarúgó és ügynöke valójában a klubváltást készíti elő.

Az MU ázsiai-ausztráliai túrán tartózkodik, kedden a Liverpoollal mérkőzik meg Bangkokban, majd a következő napokban a Melbourne Victory, a Crystal Palace és az Aston Villa lesz az ellenfele.

Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
3 órája

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Úgy fest, Cristiano Ronaldo marad az Al-Naszrnál, az MU-nál elkezdődött a nagytakarítás

Minden más foci
2025.06.09. 22:00

IFFHS: Cristiano Ronaldónak megvan a 36. trófeája

Minden más foci
2025.06.09. 13:57

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

Cristiano Ronaldo bejelentette, hogy nem vesz részt a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
2025.06.07. 13:28

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41
Ezek is érdekelhetik