Liverpool: hosszú távú szerződést írt alá a brazil kapus

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.08.04. 19:15
null
Alisson 2018-ban igazolt az AS Romától a Liverpoolhoz (Fotó: AFP)
Hivatalos oldalán jelentette be a Liverpool, hogy hat évre szóló szerződést kötött a klub brazil kapusával, Alisson Beckerrel.

 

A kapus még 2018 nyarán igazolt a Liverpoolhoz 62.5 millió euró ellenében az AS Romától, a Poolban azóta 130 meccsen lépett pályára, s 59 alkalommal nem tudták bevenni a kapuját. A három év alatt a csapattal megnyerte a Premier League-t, a Bajnokok Ligáját és a klubvilágbajnokságot is.

„A családommal együtt nagyon boldogok vagyunk itt. A gyermekeim Angliában nőttek fel, szóval boldogok vagyunk. Büszke vagyok arra, hogy továbbra is a Liverpoolnál maradhatok és örülök, hogy meghozhattam ezt a számomra nem nehéz döntést – nyilatkozta a futballista a klub hivatalos honlapjának.– Muszáj célokat kitűznünk, és magasra kell ezeket a léceket tennünk, így mondhatom azt, hogy a következő idényben a Bajnokok Ligájáért, a Premier League-ért és mindenért harcba szállunk. A kérdés azonban az, hogy a pályán mit mutatunk, hiszen legalább száz százalékra szükség van a sikerhez.”

A klub korábban már Fabinhoval és Trent Alexander-Arnolddal is megállapodott a hosszabbításról.

 


 

Legfrissebb hírek

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
11 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
13 órája

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:43

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36
Ezek is érdekelhetik