Liverpool: Én egy Balotelli-fan vagyok - Rodgers

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.03. 12:18
Lehullt a lepel, a Liverpoolt irányító Brendan Rodgers sokat mondóan elárulta, hogy azok közé tartozik, akik elismerik Mario Balotelli képességeit, nem mellékesen pedig szívesen csapatában tudná az AC Milan olasz válogatott labdarúgóját.

„Szeretem Balotellit a kivételes tulajdonságai miatt – mondta a szakember. – Jó felépítésű, gyors, ért a passzjátékhoz és a gólszerzéshez, ráadásul még mindig nagyon fiatal. Már Inter-játékosként figyelemmel követtem, de akkor még nagyon fiatal volt, míg a Manchester Cityben már jobban is figyeltünk rá. Ő igazi tehetség.”

A 23 éves – öntörvényű és erősen hullámzó teljesítményre képes – Balotellinak 2017-ig van élő szerződése a Milannal. A transfermarkt.de az értékét 28 millió euróra teszi, a liverpooliak ellenben abban bíznak, hogy a nagyságrendileg kisebb – sajtóhírek szerint 17 millió eurós – ajánlatukat is fontolóra veszik.

Balotelli 2013 tavaszán remek játékkal vált a Milan húzóemberévé, a 2013–2014-es szezonban ellenben a középcsapatnak számító együttesből sem tűnt ki. Pozíciója a csapaton belül is bizonytalan, viszont érdeklődőkben – a 'Pool mellett szóba került az Arsenal, a Tottenham, a Napoli és a Fiorentina – így sincs hiány.

Legfrissebb hírek

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
8 órája

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

Nem a legszebb napjait éli, de vígan lubickol a mercatóban az „Öreg Hölgy”

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 17:35

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09
Ezek is érdekelhetik