FA-kupa: Meg akartuk mutatni, hogy van bennünk kurázsi – Tuchel

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.04.18. 11:25
null
Tuchel (jobbra) első német edzőként vezette be csapatát a világ legpatinásabb kupasorozatának döntőjébe (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az angol labdarúgó FA-kupa szombati elődöntőjében a Chelsea 1–0-ra legyőzte a Manchester Cityt a Wembleyben, és bejutott a fináléba. Mutatjuk a mérkőzés utáni edzői nyilatkozatokat!

 

Thomas Tuchel, a Chelsea menedzsere boldogan értékelt a lefújás után.


„Ez egy nagyon, nagyon jó teljesítmény volt – idézi a német szakvezetőt a londoni klub honlapja.Nagyon boldog és büszke vagyok most. Az első félidőben volt 35 nagyszerű percünk, ám a többi tízben könnyű labdákat szórtunk el.”

„A második játékrészben újabb fél órán át voltunk nagyon jók és megérdemelten jutottunk vezetéshez. Szerezhettünk volna még gólt, így viszont a hajrában sokat szenvedtünk, mivel a City sok kockázatot vállalt az egyenlítés érdekében” – fogalmazott a német edző, aki karrierje során először győzte le Josep Guardiolát. Hozzátette: egy kicsit ugyan fáradtak most, de rettentően örül annak, hogy ilyen magas szinten tudtak teljesíteni.


„Csak akkor győzheted le a Cityt, hogyha minden játékosod a maximumot nyújtja és ők ketten elöl (Timo Werner és a győztes gólt jegyző Hakim Zijes – a szerző) a sebességüket nagyon jól kamatoztatták, na meg Mount passza is kulcsfontosságú volt a gól előtt” – dicsérte támadóit Tuchel, majd hangsúlyozta, annak is külön örül, hogy milyen módon nyert a csapata.

Zijes a döntőbe lőtte a Chelsea-t


„Nem álltunk vissza a City ellen és nem abban reménykedtünk, hogy valahogy megússzuk gól nélkül, hanem keményen megdolgoztunk a sikerért. A játékosok kisegítették egymást, ha párharcokat veszítettünk. Meg akartuk mutatni, hogy van bennünk kurázsi és bátrak vagyunk, ami sikerült is, emiatt most nagyon boldog vagyok” – fogalmazott a londoni „kékek” menedzsere, aki tisztelettel beszélt Guardioláról.

„Ha Peppel nézel farkasszemet, tudod, hogy a legmagasabb szinten játszol, mert bárhol is van – Barcelona, Bayern vagy jelenleg a Manchester City –, az ő csapata az etalon, és ez a Premier League-ben sincsen másképp. Megérdemeltük a győzelmet a világ egyik legjobb gárdája ellen, amelyet a világ legjobb edzője irányított, szóval ez hatalmas löketet adhat nekünk a folytatáshoz és a fejlődésünkhöz.”

Josep Guardiola, a Manchester City menedzsere természetesen csalódottan értékelt a meccs után.


„A kulcsjátékosainknak nem tudtunk helyzeteket teremteni – idézi Guardiolát a manchesteri klub honlapja.Nem alakítottunk ki sok lehetőséget, az első félidő utolsó perceiben azonban már igen.”

„Ők jól játszottak, szervezettek voltak, hét játékossal középen lezárták a területeket” – dicsérte a londoniakat a katalán tréner, aki hozzátette: srácai mindent beleadtak, nem adták fel, a második félidőben jól futballoztak, ám végül szoros csatában kikaptak.

A második játékrész legelején kidőlő Kevin De Bruyne kapcsán elmondta, nem nézett ki jól a sérülése, de vasárnap az orvosok tüzetesen kivizsgálják majd a belga klasszist.

A City mesterét az egyik újságíró kissé feldühítette, amikor arról kérdezte, mennyire vették komolyan a meccset, mivel Guardiola nyolc helyen is változtatott a kezdőn az előző összecsapáshoz képest. A katalán szakember erre úgy reagált, mivel sorozatosan jönnek a meccsek, frissítenie kellett a csapatán, és azok a játékosok, akik lehetőséget kaptak, megérdemelték, hogy kezdjenek. Hangsúlyozta: a Chelsea egy topgárda, amelytől ki lehet kapni, de persze könnyű a mérkőzés után kritizálni a döntését, ha vereséget szenvednek.

ANGOL FA-KUPA
ELŐDÖNTŐ
Chelsea–Manchester City 1–0 (0–0)
London,
Wembley Stadion, zárt kapuk mögött. V.: Mike Dean.
CHELSEA: Kepa – Azpilicueta, Thiago Silva (Zouma, 87.), Rüdiger – R. James, Kanté, Jorginho, Chilwell – Mount (Pulisic, 70.), Zijes (Emerson, 79.) – Werner (Havertz, 79.). Menedzser: Thomas Tuchel
MAN. CITY: Steffen – Cancelo, Laporte, Rúben Dias, B. Mendy – Rodri, Fernandinho – Ferran Torres (Gündogan, 64.), De Bruyne (Foden, 48.), Sterling – Gabriel Jesus. Menedzser: Pep Guardiola
Gólszerző: Zijes (55.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

19.30: Leicester City–Southampton (Tv: Spíler1)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik