Chelsea: Hazard bocsánatot kért a megrúgott labdaszedőtől

Vágólapra másolva!
2013.01.24. 09:08
Eden Hazard, az angol Chelsea belga labdarúgója elnézést kért attól a labdaszedő fiútól, akibe a Swansea elleni angol Ligakupa-elődöntő visszavágóján rúgott bele.

„A fiú az egész testével ráfeküdt a labdára, én csak azt próbáltam meg kirúgni alóla – védekezett a lefújást követően a vétkes, Eden Hazard. – Úgy érzem, hogy a labdát rúgtam meg, nem a fiút. Ettől függetlenül bocsánatot kérek. Az öltözőben találkoztunk egymással, röviden megbeszéltük a történteket, én bocsánatot kértem tőle, ő pedig bocsánatot kért tőlem, és ezzel le is zártuk az egészet. Sajnálom.”Eden Hazard. – Úgy érzem, hogy a labdát rúgtam meg, nem a fiút. Ettől függetlenül bocsánatot kérek. Az öltözőben találkoztunk egymással, röviden megbeszéltük a történteket, én bocsánatot kértem tőle, ő pedig bocsánatot kért tőlem, és ezzel le is zártuk az egészet. Sajnálom.”

Mint beszámoltunk róla: a „kékek” a londoni 2–0-s vereség után nehezen viselték, hogy a visszavágó nem az ő elképzelésük szerint alakul. A gól nélküli állás – majd végeredmény – a Swansea-nak kedvezett, így a 78. percben az alapvonalon túlra gurult labda után futó Hazard nehezményezte, hogy a labdaszedő fiú nem adta oda neki a labdát, hanem ráfeküdt arra. A belga játékos ekkor elveszítette türelmét és önuralmát.

HAZARD MEGRÚGTA A LABDASZEDŐT

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik