Szoboszlai: Időre van szükség, hogy mindenkinek meglegyen a helye

B. A. P.B. A. P.
2025.11.09. 16:06
null
Szoboszlai Dominik a támadásban és a védekezésben is remekel (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik a TNT Sports csatornáján beszélt saját szerepköréről, a Red Bull-iskoláról és a liverpooli középpályáról.

Owen Hargreaves a műsor elején kiemelte, hogy Szoboszlai Dominik kapta az ötödik legtöbb játékpercet (3429) az előző idényben a Liverpoolból, de a legjobb öt között ott van Ryan Gravenberch és Alexis Mac Allister is. „Két évvel ezelőtt együtt jöttünk, nem ismertük egymást, de gyorsan összeszoktunk. Jó velük játszani. Az a jó, hogy mind a hárman több helyen is tudunk játszani és így az elmozgások után bárhol felbukkanhatunk”– mondta Szoboszlai Dominik a Premier League-et közvetítő TNT Sport műsorában.

Hargreaves ennek kapcsán kiemelte, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya nagyon jól helyezkedik, és remekül alkalmazkodik a körülményekhez, így például egy kontratámadásnál is tudja, merre helyezkedjen. „Szerencsére Salzburgban nőttem fel, és utána mentem Lipcsébe. A Red Bull-iskolában hozzászoksz ezekhez. Ha nem vagy jó a nyomásgyakorlásban, akkor mész. Lehetsz bármennyire jó a labdával, ha erre nem figyelsz, akkor ennyi volt. Voltak edzőim, akik mondták, hogy ezt muszáj csinálnod, mert a labdával megvan a kvalitásod a többi dologhoz. De előtte tudni kell, hogy a labda nélkül hogyan kell játszani”– vélekedett Szoboszlai.

Természetesen ezúttal is szóba került, hogy Szoboszlai számos poszton szerepelt már a Liverpoolban. „Ahogy korábban többször is mondtam, ha Slot a jobb oldali védő szerepében akar játszani, mert Jeremie Frimpong és Connor Bradley is sérült, akkor egyáltalán nem probléma, de középpályás vagyok. Gyerekként két játékos volt hatos pozícióban és én voltam a nyolcas. Az oldal nem igazán számít, nyilván minden jobblábas játékos a bal oldalon szeret játszani, mert onnan befele cselezve lőhet. Ez természetes. Tízesként magasan kapod meg a labdát, mögötted ott az ellenfél, nem tudsz megfordulni és lőni. Tavaly mindenki azt akarta, hogy többet lőjek. Persze én is ezt akartam, de ha ott kapom meg a labdát, akkor nem tudok. Viszont ha mélyebben vagyok, akkor Virgil van Dijktól vagy Ibrahima Konatétól kapom meg a labdát huszonöt-harminc méterre a kaputól és nem támadnak, ezért kapura tudok törni. Ha megtámadnak, indíthatok, ha nem, akkor tudok lőni. Szeretnék olyan sokszor labdát kapni, amennyiszer csak lehet.”

Szoboszlai végezetül a csapatjáték fontosságát hangsúlyozta: „Időre van szükség, hogy mindenkinek meglegyen a helye. Bárkinek lehet jó meccse, de csapatként kell megoldást találnunk, mert ha csapatként nem játszunk jól, akkor a jó teljesítmények nem érnek semmit.”

 

Legfrissebb hírek

Redzic megszerezte az első bajnoki gólját az idényben

Légiósok
2 órája

Szalai Gábor: A gólomat azóta is emlegetik

Légiósok
8 órája

Gulácsi Péternek üzentek a szurkolók a szombati bajnokin; a kapus is posztolt

Légiósok
9 órája

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
23 órája

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:07

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:49

„Nem kerülhet lövőhelyzetbe Skribek Alen" – Várkonyi Bence az azeri rangadó előtt

Légiósok
Tegnap, 13:10

Csongvai Áron: Érzelmileg feltöltődtem a válogatottban

Légiósok
Tegnap, 9:36