Chelsea: eljött a Halloween, Mourinhóért pedig a kaszás – mémek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.01. 09:51
Miután a Chelsea 3–1-re kikapott a Liverpooltól az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 11. fordulójában, José Mourinho, a londoniak menedzsere ismét a szurkolók kereszttüzébe került, és az internetet hamar elárasztották a különböző mémek. A portugál szakember kapott rendesen, de Eden Hazard sem úszta meg, aki ebben a szezonban egyelőre nagyon rosszul teljesít.

A szombati vereség után az angol média már azt találgatja, Roman Abramovics mikor meneszti José Mourinhót, és a bukmékerek szerint is meg vannak számlálva az 52 éves tréner napjai a Chelsea-nél – leginkább már az a téma, ki lehet a portugál utódja a kispadon.

Az első számú favorit egyértelműen Carlo Ancelotti, aki jelenleg pihenőn van, ám nem lenne ismeretlen számára a londoni környezet, hiszen 2009 és 2011 között irányította már az együttest.

Az interneten közben kap rendesen Mourinho, és a klub is…

„Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) új szabályzata, hogy megvédje a Chelsea-t.


1. A hazai meccseken 13, az idegenbeli találkozókon pedig 15 játékosuk lehet egyszerre a pályán.

2. Ha egymás után két szögletet végezhetnek el, automatikusan tizenegyest rúghatnak.

3. Minden kapura lövést gólnak tekintünk.

4. Ha egy Chelsea-játékos ellen szabálytalankodnak, automatikusan büntető jár, tök mindegy, hol történt az eset.

5. Mourinho 13-at cserélhet.

6. Győzelemért 6, döntetlenért 4, vereségért pedig 2 pont jár a gárdának.

7. Náluk egyszerre két vagy három kapus is lehet a játéktéren.

8. Minden, Hazard-ral szembeni szerelési kísérlet büntető.

9. Végezetül, Mourinhónak engedélyezett, hogy a meccs közben a pályán osztogasson tanácsokat a játékosainak.”

„Hogyan töröljünk ki egy egész szezont” – a Chelsea-szurkolók erre kereshetnek rá.

 

Az a bizonyos busz jelenleg

„Ha nem tudsz támogatni, amikor 3–1-re veszítünk… akkor se támogass, ha 2–1-re kapunk ki.”

„Ez egy vérfolt vagy a könnyem?”

„Mourinho szíve vérzik?”

„Van mondanivalója, José? – Aaaah, semmi!”

„Abramovics: beszélnünk kell. – Mourinho: Nincs mit mondanom.”


Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Minden megvan hozzá, hogy egy ilyen meccset három ponttal zárjunk

Angol labdarúgás
7 órája

Slot a helyzetek számával elégedett volt, az eredménnyel nem a Liverpool döntetlenje után

Angol labdarúgás
10 órája

Nem kapott gólt, kettővel nyert az Arsenal – ismét ötpontos az előnye a PL-tabella élén

Angol labdarúgás
20 órája

Amorim: Senki sem keményebb velem, mint én magammal

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:34

Liverpool: folytatódhat a West Ham elleni miniforradalom

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:04

Haaland rekordot döntött, a City majdnem leadta négygólos előnyét a Fulham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.02. 23:15

Slot szerint két okból görcsölt be Kerkez a hajrában

Angol labdarúgás
2025.12.01. 11:16

Mikel Arteta: Emberelőnyben nyerni kellett volna, csalódott vagyok

Angol labdarúgás
2025.12.01. 09:26
Ezek is érdekelhetik