Chelsea: Az ajtó nyitva áll Mata előtt - Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.01. 21:07
Juan Matának nem muszáj a Chelsea-nél maradnia – utalt erre a londoni futballcsapatot irányító José Mourinho, miután spanyol játékosa elégedetlenkedve fogadta a lecserélését a Southampton elleni győztes bajnokijukon.

Juan Mata nem a legjobb kedvében ült le társai közé, miután Mourinho lehívta a pályáról a southamptoni mérkőzés 53. percében. A portugál szakembert természetesen megkérdezték az esetről a találkozó utáni sajtótájékoztatón.

„Nem akarom, hogy elmenjen, ez az álláspontom, ezt szeretném, az ajtóm nyitva áll előtte – mondta Matáról Mourinho. – Ugyanúgy a klub ajtaja is nyitva áll, így ha valamelyik játékos beszélni akar velünk, mi ott várunk rá. Ha azt kérdezik tőlem, hogy el akarom-e adni, a válaszom: nem akarom. Nem láttam a reakcióját, az eredmény miatt lehetett ideges, hiszen győznünk kellett. Ha nem nyertünk volna, most nagyobb lenne a hátrányunk az éllovassal szemben. A mérkőzés végén mindannyian, beleértve őt is, együtt ünnepeltük a sikert.”

A Mata helyére 0–0-nál becserélt Oscar szerzett egy gólt, kettőt pedig előkészített, így oroszlánrészt vállalt a Chelsea 3–0-s győzelméből, Mourinho döntését tehát nehéz lenne megkérdőjelezni.

Mata reakciója

Legfrissebb hírek

Amorim: Senki sem keményebb velem, mint én magammal

Angol labdarúgás
3 órája

Liverpool: folytatódhat a West Ham elleni miniforradalom

Angol labdarúgás
12 órája

Haaland rekordot döntött, a City majdnem leadta négygólos előnyét a Fulham otthonában

Angol labdarúgás
20 órája

Slot szerint két okból görcsölt be Kerkez a hajrában

Angol labdarúgás
2025.12.01. 11:16

Mikel Arteta: Emberelőnyben nyerni kellett volna, csalódott vagyok

Angol labdarúgás
2025.12.01. 09:26

Kiállítás után gólváltás: döntetlenre végzett egymással a Chelsea és az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.11.30. 19:30

A Liverpool legyőzése után kikapott a Forest; hozta a kötelezőt a Villa

Angol labdarúgás
2025.11.30. 17:27

Fordított és nyert a Crystal Palace otthonában a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.11.30. 14:58
Ezek is érdekelhetik