Chelsea: Ancelotti korábbi segítője hetekkel a halála előtt a saját BL-jegyével lepte meg barátját

2022.09.19. 13:50
null
Carlo Ancelotti (jobbra) segítőjeként is dolgozott Wilkins (Fotó: AFP)
Ray Wilkins hatvanegy esztendős korában, 2018. április elején hunyt el szívroham következtében. A 86-szoros angol válogatott labdarúgóról, a Chelsea korábbi másodedzőjéről sok szép történet kering, a Sportbible most kiemelt egyet.

 

Az Eastenders egykori színésze, Michael Greco felidézte a Talksportnak Ray Wilkins egyik nemes gesztusát.

„Az egyik legkedvesebb ember, akivel valaha találkoztam, és mivel gyerekként a hősöm volt, találkozni vele és a barátjává válni csodálatos volt” – emlékezett vissza Greco.

„Akkoriban (2018-ban – a szerk.) a Stamford Bridge közelében laktam, és a Chelsea a Bajnokok Ligájában a Barcelonát fogadta, egy–egy lett mérkőzés vége. Ez volt Messi első gólja ellenünk” – mondta a BL-nyolcaddöntő első mérkőzése kapcsán, melyet a helyszínen tekintett meg. Elárulta, hogyan tudott kijutni rá.

„Nem volt jegyem a meccsre, de Ray azt mondta, menjek le a bárba, és ott együtt megnézzük majd. Így is tettem, aztán megkaptam ott tőle a jegyét. Néhány héttel később hunyt el.”

„Amikor meghallottam a halálhírét, sírva fakadtam. De nemcsak azért, mert nagyszerű ember volt, hanem a történetek miatt is, melyek hozzákapcsolhatók. Mindegyik történet arról szólt, hogy mennyire csodálatos ember volt ő” – jegyezte meg a színész.

„Szeretem azt, amikor az emberek jó dolgokat csinálnak, és nem kürtölik világgá azt, nem kerül ki a közösségi oldalakra, nem hencegnek vele” – fogalmazott, és hozzátette, szerette Wilkinsben, hogy névtelenül jótékonykodott.

A Sportbible a cikkében felhívta a figyelmet arra, hogy az egykori klasszist mennyire szerették az emberek. Egy leszerelt katona is beszámolt korábban arról, hogy Wilkins milyen sokat segített neki, amikor hajléktalan volt.

Ray Wilkins
Wilkinst az angol futball kedvelői jól ismerhetik: pályafutása során a 86 válogatott szereplés mellett a Chelsea és a Manchester United játékosa volt, később többek között az AC Milanban, a Paris Saint-Germainben, a Queens Park Rangersben és a skót Rangersben is futballozott.

A korábbi középpályás visszavonulása után edzőként több helyen is megfordult, a 2000-es években Gianluca Vialli, Luiz Felipe Scolari, Guus Hiddink és Carlo Ancelotti másodedzőjeként is dolgozott a Chelsea-nél, két mérkőzésen megbízott menedzserként irányította a klubot.

2014-ben Jordánia szövetségi kapitánya lett, majd másodedzőként az Aston Villánál vállalt munkát. A Sky Sports szakértőjeként Premier League-, és Bajnokok Ligája-meccseken is feltűnt.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
8 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 08:41

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08